Egyterűeket tört össze az IIHS

Egyterűek utasoldali védelmét vizsgálta az IIHS

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Három egyterűt vizsgált az IIHS. Bár a három típus közül sajnos egyet sem forgalmaznak nálunk, azért az eredmények érdekesek.


Már többször is sajnálatomnak adtam hangot az egyterűek fokozatos eltűnése miatt, de azért maradt még néhány képviselőjük, és az USA piacán egészen életképes az a néhány modell, amelyet életben hagyott a SUV hadsereg. Egészen sikeres odaát például a Chrysler Pacifica, de Toyota Siennából is elég sokat lehet látni az utakon, ahogy a Honda Odyssey sem véletlenül maradt meg a kínálatban.
Hirdetés

Legutóbb ezt a három típust küldte „vágóhídra” az IIHS, hogy megvizsgálják az utasok védelmét. A rettegett kis átfedéses ütközések során. A trió legjobb eredményét a Honda produkálta, ami azt jelenti, hogy a „jó” osztályzatot kapta, sőt gyerekvédelem terén a „jó+” is kijárt neki. A másik két delikvens viszont már nem szerepelt ilyen jól. A Toyota ugyan módosított a Siennán 2015-ben, megerősítve aa vezető oldalán a karosszériát, ám szemmel láthatóan nem tette ugyanezt az utas oldalán. A műszerfal ugyanis több, mint 40 centit mozdult el az utas felé az ütközés során. Ezért ezen a téren rossznak minősítette az IIHS az autót, összességében pedig a „marginal” értékelést kapta, ami a határesetet jeleni.

A Chrysle Pacifica összességében az elfogadható értékelést kapta. Az utas oldalán a Pacifica esetében is jelentősen előre nyomult a műszerfal, azonban a tesztbábu érzékelői szerint emiatt nem sérült volna meg jelentősen az ott ülő személy. Ennek köszönheti a hármasból a második helyet az amerikai modell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?