Fából vaskarika? – Datsun motoros négykerekű fából

Eladják a Delfin névre keresztelt, fából készült autót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Különleges autó került eladósorba a napokban. A Kaliforniában faragott Dolphint (vagy magyarul Delfint) több, mint 200 ezer dollárért árulják. A faragott pedig nem elírás, hiszen az autó nagy része fából készült!


Ritka, de nem példa nélkül álló, hogy fából készüljön egy autó. Ott van például a brit Morgan sportkocsigyár, amelynek autói favázra épülnek. Viszont a kaliforniai Peter Portugal alkotásán a karosszéria nagy része is fából készült. A Delfin teljes mértékben kézi munkával nyerte el végső formáját. Nem is akármilyen faanyagból! Egy 250 éves mamutfenyő törzséből született a jármű. Persze az autóépítő nem vágott ki egy ilyen csodálatos élőlényt, a fa sajnos kidőlt egy viharban még 1981-ben.
Hirdetés

A mamutfenyő szomorú végzete után öt év alatt készült el az autó 1994-re. A hajtásláncát egy Datsun 280 ZX-ből emelték át, míg az első felfüggesztése az MGB-ből származik. A formáját pedig az 1930-as évek francia roadsterei ihlették, többek között olyan szobornak is beillő autócsodák, mint a Figoni & Falaschi rajzolta 1936-es Delahaye. Sajnos 2002-ben egy figyelmetlen sofőr – aki épp telefonált vezetés közben – belecsattant a Delfinbe. A tulajnak egy évébe telt, mire megjavította és újra alkalmassá tette a közlekedésre, de megérte dolgozni vele, hiszen több díjat is bezsebelt különböző autó-, és faipari kiállításokon egyaránt. Most Peter Portugal eladná a különleges járművet. Tavaly 282 ezer dollárra becsülték az árát, a tulajdonos és egyben az alkotó viszont 249 ezer dollárért hirdette meg.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?