Kettő ilyen BMW M5 készült, az egyik most eladó

Eladó az egyik legritkább BMW M5, ami még kombi is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az eddigi egyetlen BMW M5 Touring széria alapvetően is igencsak ritka, ám készült kettő darab különleges kék árnyalatú példány, amiből az egyik most eladó.

Egy dologból eddig nagyon keveset kaptak az M-es BMW rajongók, méghozzá a kombi modellekből. M-es Touring modellekből két szériát élt meg az 5-ös, az egyik az E36, a másik az E61, nem nehéz kitalálni, hogy előbbi a ritkább. Most egy még inkább különleges verziót láthatnak a fotókon, ebben a színben ugyanis összesen kettő darab E34-es M5 Touring készült, ez itt éppen 1994-ben. A Santorini Blau színre fényezett M5 Touring harsány megjelenésű, a szedánhoz sem volt jellemző színválasztású, itt pedig még az utastér is passzol hozzá. A Lotus fehér ülésekhez és ajtókárpitokhoz Santorini kék műszerfal felső részt és ajtókárpit-elemeket rendeltek, így ez az autó kívül belül igazán különleges összeállítás. A Németországban forgalomba helyezett autót egészen 2000-ig Európában használták, majd áthajózták Amerikába. Az Enthusiast Auto Group vette kezelésbe, akik teljes motorkarbantartást végeztek rajta, valamint kicserélték a szélvédőt és felújították a fékrendszert. Az EAG-nál újra síkolták a 3,8 literes sorhatos motor hengerfejét, új tömítéseket kapott, és a lendkereket, valamint a kuplungot is kicserélték. A 335 lóerős sportkombi alig több mint 155 000 kilométert futott, még így is megkíméltnek mondható, az állapotát pedig meglehetősen jól sikerült fenntartani mind az előző, mind a jelenlegi gazdájának.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?