F1-es gép egy SUV áráért!

Elárverezték a Toyota egyik F1-es gépét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem aratott sok babért a Toyota az F1-ben, de talán pont a rövid szereplésük miatt is kuriózum egy-egy versenygépük.

Még 2002-ben érkezett a száguldó cirkuszba a Toyota nagy reményekkel, ám az eredmények nem jöttek, így 2009-ben távoztak is a válság farvizén kievezve, hogy aztán inkább a Hosszútávú Világbajnokságon bizonyítsanak. A rövid F1-es kalandból hátramaradt autókat viszont jól eldugta a Toyota, bár volt már rá példa, hogy bizonyos alkatrészeket elárverezzenek, viszont egy egész versenyautót még soha nem küldtek aukcióra. Idén viszont ez is megtörtént, persze nem maga a Toyota, hanem a Bonhams aukciósház bocsátott árverésre egy Toyota TF104B gépet.
Szóval ez az egyetlen F1-es Toyota gép, ami valaha kalapács alá került, de tudni kell róla, hogy soha nem állt rajthoz. A TF104B-08B sorszámú autó annak a 11 gépnek az egyike volt, amelyet a 2004-es szezonra készített a Toyota, de ezt csak teszteken és bemutatókon használták. Előző tulajdonosa közvetlenül a Toyotától vásárolta, de a hajtásláncot és az elektronikát nem adták hozzá. Tehát a háromliteres, V10-es a maga 900 lóerejével nem boldogítja az új tulajt, aki így körülbelül 24 millió forintnak megfelelő fontot fizetett egy dísztárgyért.
Hirdetés
Ez is aprópénz azonban ahhoz a 660 ezer dollárhoz (191 millió forinthoz) képest, amit 2015-ben egy 1990-es Toyota Eagle HF89 versenyautóért fizettek. Az észak-amerikai IMSA GTP géposztályban induló autót a legendás Dan Gurney építette, pilótája pedig Juan Manuel Fangio II (Az ötszörös F1 bajnok unokaöccse) volt, aki öt futamot nyert meg az autóval. Szintén kettőjük nevéhez fűződik az eddigi legdrágábban elárverezett Toyota versenyautó, az Eagle Mk III GTP, amit a Gooding & Company 1,045 millió dollárért (302 millió forintért) adott el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?