Teslával bővült a rendőrségi géppark

Elektromos autó került a luxemburgi rendőrség flottájába

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem először hallunk arról, hogy a rendőrség elektromos autókat vetne be, azonban több esetben ez a terv meghiúsult. Luxemburgban végre megtörtént a beruházás, egy Tesla Model S-sel bővült a járműpark.


Nem csak idehaza borzolja a kedélyeket az, ha az állam olyan beruházásokat eszközöl, ami nem tetszik az adófizető polgároknak. Tavaly az Egyesült Államokban feltűnt egy Tesla Model S a rendőrségi flottában, amelyre sokan felhördültek, vélhetően a Tesla nem szerény ára és korlátozott hatótávja miatt. Ám ennek ellenére a Teslát egy másik, olcsóbb villanyautóra cserélték, i3-as BMW-ket kaptuk a zsaruk, persze jóval alacsonyabb beszerzési árral.
Hirdetés

Egyes országok viszont jóval kisebbek, mint az USA egyes tagállamai, így Luxemburg szintén beruházott egy Tesla Model S-re. A távolság nem lehet kifogás, hiszen az egész ország egy 57x82 km méretű téglalapban elfér, így a miniállam akár körbe is autózható egyetlen feltöltéssel. A helyi kormányzat egyébként azt tervezi, hogy az állami tulajdonban lévő intézmények járműparkja legalább 10 százalékban hibrid vagy elektromos modellekből álljon. A Tesla az RTL.lu információi szerint 100 ezer euróba, azaz bő 30 millió forintba került az államnak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 15:25
    Permalink

    100.000 euró nem sok egy Tesláért.

    Amúgy meg nem hiszem hogy ez lenne a legdrágább autójuk, valszeg a rendőrszinezésű X6M amit néha láttam náluk nem volt sokkal olcsóbb 🙂

    [url]http://up.autotitre.com/e07b57f4ee.png[/url]

Vélemény, hozzászólás?