Dél-Koreában tesztelik majd az elektromos Cruze-t

Elektromos Chevrolet Cruze

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ami a Hyundainak a Blueon mini, az a Chevroletnak a Cruze EV. Októbe végén kezdik gyártani az akkumulátoros változatot.

A GM se akar lemaradni a Dél-Korea elektromos autójának kifejlesztését célzó versenyben, ezért pár nappal a Hyundai Blueon elektromos miniautó bejelentését követően már elő is álltak a saját autójukkal. Mivel a Daewoo autómárka hónapokon belül megszűnik, az október végétől gyártásba kerülő Cruze EV-k már mind Chevrolet-ként látják meg a napvilágot. Az autógyár partnere ugyanúgy az LG Chem (akkumulátor) és az LG Electronics (hajtómotor, vezérlőelektronika), mint a Volt esetében. A Cuze-nál azonban nincs generátort hajtó belső égésű motor. Ez leginkább a legfeljebb 160 km-es hatótávolságon látszik, a padló alatt elhelyezett 31 kW kapacitású akkumulátorban legfeljebb ennyi energia tárolható.
A menetteljesítményekre nem lehet panasz, hiszen az első kerekeket mozgató elektromotor csúcsteljesítménye 204 lóerő, így nem csoda, hogy a 100 km/h-s tempó eléréséhez mindössze 8,2 másodpercre van szüksége az autónak. Normál elektromos hálózatról 8-10 órát vesz majd igénybe a feltöltés a számítások és az előzetes tesztek szerint. Konkrétumokat majd a gyártás megindulásakor hoznak napvilágra.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?