7 plug-in hibrid és 4 villanyautó a PSA-tól 2023-ig

Elektromos offenzíváról beszél a PSA is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Befektetőinek már részletezte jövőbeli terveit a PSA, mind plug-in hibrid, mind tisztán elektromos fronton. 2019-ben érkezik első villanyautójuk.


Ahogy a legtöbb nagy autógyár, a PSA csoport is hatalmas elektromos offenzívára készül palettájában, és ezt eddig sem titkolta. Már korábban is arról beszélt a vezetőség, hogy 2025-re a DS eladásainak több mint harmadát hibrid vagy teljesen elektromos autók adják majd terveik szerint. Most azonban nem csak DS terveiről számoltak be, de a teljes csoportra kivetített átfogó képpel szolgált az Automotive News. Állításuk szerint a francia gyáróriás egy befektetői találkozón jelentette be, hogy hét konnektoros hibridet és négy villanyautót dobnának piacra 2023-ig. A PSA jelenlegi EMP2 platformja már alkalmas villanyhajtás fogadására, így tulajdonképpen semmi sem állhat a PSA elektromos terveinek útjába.
Hirdetés

A program első autói 2019-ben érkezhetnek, méghozzá a DS 3 Crossback - igen, a kisautójukból is lesz SUV - és a Peugeot 208 emissziómentes változataiként, tisztán elektromos hajtással. Utóbbinak kb. 300 km-es hatótávot ígérnek, és a hagyományos belsőégésű motorok mellett már a következő generációs 208 bevezetésekor elérhető lesz a villanyos változat. Egy évvel később, 2020-ban érkezhet a harmadik villanyautójuk, ami a 2008 crossoverből készülhet. A negyediket még nemnevezeték meg, de 2023-ig állítólag az is befut. Plug-in hibrid hajtást első lépésként három modell: a DS 7 Crossback, a Peugeot 5008 és a Citroën C5 Aircross kaphat, ami hamarosan Kína után Európát is meghódíthatja. Konnektoros hibridekből ráadásul további négyet ígérnek még 2023-ig.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?