Hibrid és teljesen elektromos is jött az új Nissan Note-ból

Elektromosan éledt újjá a Nissan Note, de lesz hibrid verzió is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hagyományos hajtáslánc nem is készült a három év után visszatérő Nissan Note-ból. Megmaradt az egyterű fazon, tiszta üzemű családi autóként éledt újjá.

2017 óta nincs piacon a Nissan népszerű kis egyterűje, a Note, ám ez most megváltozik. Az ötajtós családi autó új verzióját most mutatták be Japánban, és az már első ránézésre is látszik, hogy nem változtattak túl sokat az előző generációk koncepcióján, vagyis nem faragtak belőle crossovert, megmaradt kedves családi egyterűnek. Ugyanakkor kisebb lett, mint a 2017-ben leköszönt verzió, 55 milliméterrel rövidebb és 20 milliméterrel kurtítottak a tengelytávolságán. Az új Note is a Nissan NEXT globális terveinek a része, mely új modellekről már májusban láthattunk előzetest, és a Note is hoz új, eddig nem látott technológiát a Nissantól. Hajtásláncból már nem is kap hagyományosat, hibrid és tisztán elektromos verziókkal készült a Nissan. A belépőmodell orrában egy 1,2 literes szívó benzinmotor dolgozik, amiről a gyártó egyelőre annyit árult el, hogy generátorként szerepel csak, vagyis a lítium-ion akkumulátor töltésére szolgál, mely az első tengelyen hajtó elektromotort látja el árammal. Hivatalos információ nincs a teljesítményéről, de a japán média 114 lóerőről és 280 Nm nyomatékról beszél. Emellett készült egy teljesen elektromos verzió is, tengelyenként egy-egy villanymotorral.
Hirdetés
Egyből többféle verzióról is közölt fotókat a Nissan, még az alapkivitelről is, melyen 15 colos acélfelnik szerepelnek dísztárcsákkal és halogénizzós fényszórók. A magasabb felszereltségű verziók négy diódás LED lámpákat és 16 colos felniket kapnak, ám ebből is van acélfelnis verzió dísztárcsával és alufelnis kivitel is. 13 árnyalatból választhatnak majd a vásárlók és többféle kéttónusú kivitel is elérhető lesz, amin a tető színe más. Helykínálatában vélhetően meg tudja majd idézni az előd remek praktikumát annak ellenére, hogy az új modell külső méreteiben szerényebb. Teljes mértékben a jelen kor elvárásaira szabták az új Note-ot, az elődmodellhez képest jelentős lesz a kontraszt. Vezeték nélküli telefontöltés, modern multimédia, online kapcsolat és hatékony vezetéstámogató rendszerek is szerepelnek majd benne. Az új Note december 23-án már piacra is lép Japánban, 2021-ben vélhetően az európai piacra is megérkezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?