Két modellel startol itthon a Cupra

Elindult a Cupra értékesítése itthon, megnyílt az első és egyetlen kereskedés

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly derült csak ki, hogy a Cupra sportmodellek különálló márkaként folytatják 2019-től, most pedig elindult az új márka értékesítése Magyarországon is, egyetlen kereskedésben.


Ahogy a Citroënnél a DS, úgy a SEAT-nál a Cupra almárka kezdte meg idén saját külön útját. A SEAT sportmodelljeként megszületett Cupra modellek mostantól külön márka alatt futnak, és amíg nem érkezik saját dedikált modelljük, addig átemblémázott SEAT modellekkel kezdik meg a karriert. Ez nem csak egyszerű átemblémázást jelent persze, első önálló modelljük, az Ateca bár teljességgel felismerhető, mégis egyedi külső kiegészítőket kapott, valamint csak Cupraként érhető el a 300 lóerős, 400 Nm nyomatékú turbómotor, melyhez mindenképp jár a hétfokozatú DSG váltó és a haldex rendszerű elektronikusan vezérelt összkerékhajtás.
Hirdetés

A Cupra Ateca felszereltsége magasan indul, mégis temérdek lehetőséget kínál, melyek között talán a legfontosabb a Brembo fékrendszer, amit csak a bronz festésű felnikkel kaphatunk meg. Az Ateca listaára 15 286 570 forint, de indulásként is kínál finanszírozásos konstrukciót a márka. Ez 30%-os indulórészletet, 30%-os maradványértéket és három évig fizetendő 159 999 forintot jelent. A Cupra meglepetésként nem csak az Atecával, hanem még egy modellel indítja hazai karrierjét, a még SEAT emblémával ellátott Leon Cupra R modelljét is kínálják, melyet bronz emblémája és kiegészítői különböztetnek meg az anyavállalat modelljétől. Az értékesítéshez nincs külön kereskedés, hazánk legnagyobb SEAT kereskedésében kialakított szegletében tekinthetők majd meg az autók a Duna Autónál. A hazai értékesítés ezzel elindult, a Cupra modelljeiből 20-30 példánnyal számolnak évente Magyarországon, persze amíg meg nem érkeznek az újabb modellek pár éven belül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?