Biztonságosabb lesz a Hyundai i20-as

Elkészült a frissített Hyundai i20, mutatjuk a részleteket!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A ráncfelvarrás távolról frissíthető fedélzeti számítógépet, és új hűtőmaszk dizájnt is hoz.

A Hyundai a legtöbb vetélytársával ellentétben egyelőre még nem adja fel a négyméteres kategóriát. Sőt, az idén felfrissítik az i20-ast. A váltózások kívülről nem túl feltűnőek, viszont a megújuló fedélzeti elektronika és a frissített biztonsági felszerelés mindenképp figyelmet érdemel. A külső változásait nagyítóval kell keresni: talán az N változatról átvett LED-sáv a legfeltűnőbb a fényszórókban, de a teljes lökhárítót is lecserélték egy újra, amelyen erősebben megjelenik a Hyundai manapság használt, sok éllel és síkfelülettel játszó formatervezési stílusa. Távolról viszont nem sok látszik mindebből. Lényegesebb eleme a frissítésnek a belső tér reformja. Már az alapmodellek is kapnak egy 4,1 hüvelykes LCD panelt a műszerfalra, távolról frissíthető szoftverrel gazdagodik a fedélzeti számítógép, és megjelennek az USB-C portok is. A drágább változatokba a műszereket kiváltó 10,25 hüvelykes kijelző, ugyanekkora középső érintőképernyő, és az összes mobiltelefon-integrációs szabványt támogató fedélzeti rendszer kerül. További fontos fejlesztés, hogy az alapfelszerelés részévé válik a sávtartás-segítő, illetve az ütközések elkerülését segítő automata fékrendszer, amely a többi jármű és a gyalogosok mellett már a kerékpárosokat is felismeri. Egyelőre két motorváltozatról tudunk, amelyekkel biztosan megvásárolható lesz a frissített i20: ezek a jól ismert 1,0 literes, háromhengeres turbómotor 100 és 120 lóerős változatai. Azt azonban egyelőre még nem tudni, hogy a többi kivitel, tehát az 1,2 literes, szívómotoros alapmodell, illetve a sportos N változat a frissítés után is elérhető marad-e.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?