Egy Tesla, ami 2,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára

Elkészült az Electric GT bajnokság Tesla versenyautója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Talán nem is a 778 lóerősre húzott csúcsteljesítmény, hanem az 500 kilogrammos tömegcsökkentés, meg persze a 2,1 másodperces 100 km/órára gyorsulás teszi igazán izgalmassá az Electric GT bajnokság Tesláját.


Azt már tavaly tudtuk, hogy Tesla Model S-sel indul az Electric GT villanyautó-bajnokság, most pedig már a konkrét versenyautókat is bemutathatjuk. A 10 csapat 20 pilótája alá kerülő egységes, Tesla Model S P100D alapú versenyautók a beltér teljes kipakolásával és a karosszériaváz optimalizálásával 500 kilogrammal lettek könnyebbek a szériamodellnél.
Hirdetés

A versenykörülményeknek megfelelően módosították a futóműveket és a fékrendszereket, valamint bekerült természetesen egy bukócső is. A sofőrök 778 lóerővel (585 kW-tal) és 995 Nm nyomatékkal gazdálkodhatnak az elöl-hátul hajtó versenygépekben, amik a 60 mérföld/órás tempót kereken 2, míg a 100 km/órásat 2,1 másodperc alatt érik el. Végsebességük ugyanúgy 250 km/óránál korlátozott, ahogyan a 0-60 mérföldes gyorsulást 2,5 másodperc alatt futó utcai változatoké is.
A versenygépek akkumulátora a modellnévből kiolvashatóan 100 kWh-ás. A pilóták, akik között hölgyek is találhatók, hét európai versenyhétvégén, egyebek mellett a Nürburgringen és a francia Paul Ricard pályán is láthatóak lesznek, továbbá három - a bajnokságba nem beleszámító - amerikai futamon is. Az Electric GT bajnokság ugyanis angol központú, ígéretességét jelzi, hogy a WTCC-ből ismert Tom Coronel is igazolt versenyzője már.
Minden hétvégének része lesz egy 20 perces gyakorlás, amit már a 60 perces kvalifikáció fog követni. Maguk a futamok 60 kilométeresek lesznek, az elsőt még világosban, míg a másodikat már sötétben tartják majd. Az abroncsok is kétfélék lesznek, Pirelli P Zero slickek, illetve szintén Pirelli esőgumik.
A világ első emissziómentes autóverseny-bajnokságába Stefan Wilson, Vicky Piria, Dani Clos, Leilani Munter, Tom Coronel, Alice Powell, Tom Onslow-Cole, Ricardo Teixeira, Jeroen Bleekemolen, Kevin Ceccon és Stephen Cox mellé nemrégiben igazolt Emma Kimiläinen és Oliver Webb. Egy-két hely tehát még van szabadon a motorsport új fajta, motorhangmentes világába. A versenyhétvégék a szokott élményhangulat nyújtásán túl ismeretterjesztési célt is szolgálnak majd, egyértelműen az elektromobilitás népszerűsítése érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?