Gyártásért kiált! – Skoda Mountiaq

Elkészült az idei Skoda tanulmány, a platós Mountiaq kívánatos

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ügyes kezű diákok tanulnak a Skodánál, akiknek minden évben izgalmas programjuk van. A száraz tanulás mellett autót kell építeniük, az idei különösen jól sikerült.


A Skoda diákjai évről-évre megmutathatják, min törik a fejüket, saját terveiket nem csak papírra vethetik, el is készíthetik a legjobb tervet. Az idei munkájuk különösen jól sikerült, azt már az előzetesből is tudni lehetett, hogy egy platós Kodiaq készül, melynek már a neve megkapó: Mountiaq. A túrázós pickupot most teljes egészében is láthatjuk és nem vagyunk csalódottak. A forma nagyon jól kiadja a hátsó traktus lenyisszantásával együtt, ugyanis a kerékjáratokat és a küszöböket szélesebbre vették és lemezből munkálták meg a plusz karosszériaelemeket.
Hirdetés

Az elejére akasztott csörlő és gallytörő miatt több mint 30 centivel nyúlt az alap autóhoz képest, 12 centivel lett szélesebb és 10 centivel fut magasabban, mint a Kodiaq Scout. Rockstar felniket kapott rajtuk rendes terep abroncsokkal, ledsort kapott a tetőre, valamint a hűtőmaszkot és az emblémát is feldobták némi világítással, de került a motortérbe is ledsor, valamint hangulatvilágítás az utastérbe melynek fontos eleme a világító Skoda embléma a plafonon. A hajtásról 190 lóerős 2,0 literes turbós benzinmotor gondoskodik, melyre jól hallhatóan sportkipufogót is akasztottak. A hangzásról odabent 320 wattnyi hangszóró és egy 2000 wattos mélynyomó gondoskodik. A plató kialakítása trükkös, a kályhalemezen több ajtót alakítottak ki, amik alatt praktikus tárolókat találunk. A Mountiaq minden egyes része alaposan ki lett találva, aminek eredményeként egy kevésbé jó helykihasználású, ám annál klasszabb autó a végeredmény.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?