Európában debütál a Toyota Supra GT4

Először az európai versenypályákon látható majd a Supra GT4

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Toyota is látja az üzletet az ügyfélcsapatok kiszolgálásában, így a Suprából elkészítették a GT4-es változatot, amely jövőre már versenyezni is fog.

Márciusban indul a Toyota Supra GT4 forgalmazása Európában, ami egyben azt is jelenti, hogy az öreg kontinensen léphet majd pályára először élesben a versenyautó. Észak-Amerikába csak augusztustól, Japánban és Ázsiában pedig októbertől rendelhetik meg az ügyfélcsapatok a Toyota Motorsport Gmbh(TMG) által kifejlesztett és gyártott autót. A GT4-es Supra természetesen az FIA szabályainak megfelelően készült. Háromliteres, soros hathengeres, turbós benzinmotorja 430 lóerős, erejét pedig hétfokozatú, kormányról is kapcsolható automata sebességváltó továbbítja a hátsó kerekek felé egy részlegesen önzáró differenciálművön keresztül. A versenyautó alá Akrapovič kipufogórendszert szereltek, a kenőanyagokat pedig a Ravenol szállítja.
Hirdetés
Az 1350 kilogrammos versenygép megőrizte az utcai változat MacPherson első- és a multilink hátsó felfüggesztését, ám strapabíróbb KW lengéscsillapítókat kapott. A fékrendszerét is továbbfejlesztették, így elöl hat-, hátul négydugattyús féknyergek kaptak helyet, a kerekeken pedig a Pirelli versenyabroncsai feszülnek. Nem hiányozhat a bukókeret és a hatpontos biztonsági övekkel megspékelt versenyülés sem, ugyanis a szabályok ezt követelik meg. Bent egykijelzős, szénszálas műszerfal és kifejezetten a GT4-es versenyekre tervezett kormánykerék várja a versenyzőket, akik beneveznek vele a GT4-es bajnokságokba. A versenyautók értékesítésével és a hozzájuk kapcsolódó ügyfélszolgálattal (beleértve a pótalkatrészek forgalmazását és a műszaki támogatást is) kontinensenként más-más leányvállalat foglalkozik. Európában a már említett TMG, Észak-Amerikában a TRD (Toyota Racing Development, míg, Japánban és Ázsiában a Toyota Customizing Development (TCD). A modell tervezett ára 175 000 euró (kb. 58 millió forint) lesz, amely tartalmazza a forgalmi adót, a vámkezelés díját és a szállítási költségeket is
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?