Polestar modellekkel erősít a Volvo

Először az S90 és V90 D5 változatait veszi kezelésbe a Polestar

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az XC90 után a Volvo többi kilencvenese is megjelenik a Polestar tuningcsomagjával. Októberre a T6-rajongók is megkapják a magukét.

Manapság egy magára valamit adó prémiummárka már nem élhet meg házi tuningcég nélkül. Nyilván tudja ezt a Volvo is, ezért vásárolta meg tavaly az 1996-ban alapított Polestar teljesítmény-optimalizáló részleget. Húsz éve eredetileg Volvo versenyautókkal rajthoz álló csapatként debütált a Polestar, majd 2009-től kezdett tuningműhelyként is tevékenykedni. 2014-ben már a Volvóval együttműködve jelent meg első nagy teljesítményű modelljük az S60/V60 típuscsalád alapjain. A márkánál nyilván elégedettek voltak az eredménnyel, hiszen tavaly az új erőforrásokkal debütált XC90 is megjelent a Polestar szakembereinek kezei közül kikerült változatban.
Hirdetés
A Volvo a közelmúltban bejelentette, hogy az XC90 után az új S90 és V90 is megkapja a Polestar tuningcsomagját. Először a D5 dízelmotor válik erősebbé, ám messze többről van itt szó egyszerű chiptuningnál. Hiszen a Polestar mesterei a versenysportból ellesett megoldásokkal a teljes hajtásláncot finomhangolják. A teljesítmény növelésén túl tehát optimalizálják a gázreakciót, valamint a váltó is gyorsabb kapcsolásúnak ígérkezik. Konkrét adatokat, a teljesítménynövelés mértékét, a Polestar modellek menetteljesítményeit, illetve a piacra kerülés időpontját nem árulták el. Az azonban tudható, hogy az utólagos tuningolással foglalkozó cégek munkáival ellentétben a Polestar Volvókra természetesen ugyanúgy érvényes a gyári garancia, mint a többi, gyengébb polgári modellre.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?