Megépült a legbrutálisabb Alfa Giulia, már ki is próbálták!

Először járt versenypályán a szemet gyönyörködtető Alfa Romeo Giulia ETCR elektromos versenyautó

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A privát Romeo Ferraris csapat által fejlesztett Alfa - nevéből is kikövetkeztethetően - az ETCR szabályok szerint készült, igazi elektromos aszfaltszaggató. Eredeti Alfa-piros színével és remek formájával egyaránt hódít.

A legelső métereket a csapat tulajdonosa, Mario Ferraris tette meg a Giuliával, nem véletlen, hiszen a koronavírusnak és a Brexitnek köszönhetően kemény időszakon vannak túl. Az autó leleplezése óta is több hónap telt már el, rengeteget csúszott a projekt az akkucsomag és a hajtáslánc beépítésének akadályoztatottsága miatt. Most viszont, az idei év harmadik hivatalos tesztjén végre beállhatott a Cupra e-Racer és a Hyundai Veloster N ETCR versenytárs-modellek mellé.
Hirdetés
A gyönyörű piros Alfának az ETCR kategória specifikációknak megfelelően 670 lóerős összteljesítménye van, a hátsó kerekeit hajtja két elektromos motor. Állítólag bitang erős és nagyon jó vezetni, bár ez az adatok alapján is egyértelműnek tűnik. Külön dicsőség mindez a csapatnak, hiszen az ellenfeleik gyári csapatok, sokkal komolyabb anyagi háttérrel és nagyobb létszámmal. Az Alfában egyébként a leginkább Formula 3-ból, Formula Renault 3.5-ből és GP2-ből ismert Stefano Coletti versenyez majd, a teszt során is ő vette át az autót a csapat tulajdonosától a bemelegítés után. A vallelungai közös tesztelés két napon át tette hangossá a versenypályát, az elkészült Alfának hála először gyakorolt együtt mindhárom csapat. Az elektromos túraautók kategóriájának első megmérettetése a PURE ETCR lesz, a lebonyolítás terén inkább rallycrossos beütésű versenysorozat első versenyét a június 18-20. közötti hétvégén tartják meg az Autodromo Vallelunga-n, tehát ezen a pályán, ahol az Alfa most bemutatkozott.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?