Kész a világbajnok 360 lóerős bébi-Merci

Első gyári képeken a Mercedes-Benz A 45 AMG

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elkészült a legerősebb A-osztály, s a Mercedes persze már a márciusi Genfi Autószalon előtt nyilvánosságra hozta róla az első hivatalos fotócsomagot.

Tavaly novemberben majdnem kész volt, most meg már teljesen az a legütősebb Mercedes-Benz A-osztály - az A 45 AMG 360 lóerővel hívja ki a konkurenciát. A négyhengeres, kétliteres turbómotor nyomatéka (percenkénti 2750-5000 fordulaton) 450 Nm, a váltó 7 fokozatú AMG Speedshift kétkuplungos automata, az irdatlan kraft négy keréken át jut el az aszfaltra. A mérges kis bébi-Merci 0-100-as sprintideje elég durva 4,6 mp, aminek elérésében rajtautomatika segíti a sofőrt. A végsebességet elektronika korlátozza 250 km/h-ban. Nem vicc. Ami vicc, az a gyárilag 7,1 l/100 km-es kombinált fogyasztás. Stop-start rendszerrel.
Hirdetés
Hogy a szimpla sportcsomagos A-osztály is majdnem olyan fickósnak tűnik, mint az AMG? Valóban, de némi különbség (hűtőmaszk, lökhárító, 18-19 colos felni) azért akad, illetve az AMG utastere is különlegesebb - mondjuk a lényegi differencia a lemezek alatt bújik (sportosabb felfüggesztés, sperr, közvetlenebb kormány, áthangolt, három fokozatban kapcsolható ESP, méretesebb, elöl-hátul hűtött fék lyuggatott, elöl 350 mm-es tárcsával, szélesebb nyomtáv). A márciusi genfi premiert követően áprilisban már a forgalmazás is megkezdődik, míg a kecskeméti négyajtósból faragott, hasonló technikájú CLA 45 AMG érkezésére az év végéig még várni kell.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?