Új autó 1,5 millió forintért

Első képek a feltámadt Datsun olcsó autójáról, íme a Go

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tavaly márciusban a Nissan bejelentette, hogy feléleszti egykor sikeres márkáját, a Datsunt, most pedig Indiában már be is mutatkozott a márka első új modellje, a Go.

Új Datsun modell 1981 óta nem jelent meg. 2013-ban a Nissan ígéretéhez híven újraindította a Datsun történetét, az első kocsi az indiai és az orosz piacra készült. Az első új Datsun modell, amelyet Indiában dobnak majd a piacra, a Go nevet viseli, így adózva a legeslegelső Datsun modell, a DAT-GO emléke előtt. A Datsun mindig is elérhető árú autókat készített, olyanokat, amilyeneket a szintén felélesztett és most sikert sikerre halmozó Dacia.
Ne várjuk azonban azt, hogy a Go gyönyörű burkolatot és csiszolt acélelemeket kap majd, az indiai piacon alacsonyabbak a minőségi és műszaki elvárások. A műszerfalon egy egyszerű sebességmérő kap majd helyet, míg a váltó fölötti középkonzol nagyon puritán, a kocsi utastere kopár, ám funkcionális. De azért nem marad luxuscikk nélkül az autó, ugyanis helyett kapott benne egy iPod csatlakozó, amit telefondokkolóként is lehet használni.
Hirdetés

Az ötszemélyes, ötajtós Go minit 1,2 literes motor hajtja, de azt még nem tudni, hány hengeres és milyen erős lesz. Egyelőre csak egyfajta váltó, a sima ötsebességes kézi választható. A váltót úgy helyezték el, hogy az első üléseken ülő utas és a sofőr kényelmesen elférjenek, ami nem lesz könnyű, a kocsi ugyanis nagyon szűk. Információink szerint a Datsun Go 2014 elején tör majd be az indiai piacra, és körülbelül 400 ezer rúpiába, azaz kb. 1,5 millió forintba kerül.
A márka jövő év végén újabb modellekkel rukkol ki és tervezi a megjelenést Oroszországban, Dél-Afrikában és Indonéziában. Európai terjeszkedésről nincs szó, a márka fő piaca India, ahol a Nissan eladások felét 2016-ra a Datsun adja majd. A kocsit nagy pompával Bollywoodban, az indiai filmgyártás fellegvárában mutatták be a sajtónak.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 01:11
    Permalink

    Ezt a kocsit is kis majmok számára gyártották, legalább is méretei ezen konzekvencia levonásának adnak teret. Jó is, hogy Európát nagy ívben elkerülik az ilyesféle förmedvények!!!

Vélemény, hozzászólás?