Meztelenül debütál a következő Mazda6

Első képek az új Mazda6-ról

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A vadonatúj SKY motorok miatt teljesen új padlólemezre épül majd a Mazda6, ezért meglehetősen hiányos "öltözetben" készültek az első fotók.


SKYACTIV technológia néven foglalja össze a Mazda azokat az újdonságokat, amely 2011-től kezdődően 2015-ig bezárólag az összes új autójában meghatározó szerephez jut majd. Ezek között szerepel a SKYACTIV-G benzinmotor, amely közvetlen befecskendezéssel és - rekordnak számító - 14.0:1-hez sűrítéssel rendelkezik. A SKYACTIV-D dízelmotor szintén bajnoknak számít (mindössze 14.0:1-hez sűrítéssel), és a Mazda mérnökei szerint a már-már végletekig finomított égésfolyamatával drága kipufogógáz-kezelő rendszer nélkül is teljesíti a legszigorúbb környezetvédelmi előírásokat. Ez nem csak Európára (Euro 6) érvényes, hanem az amerikai és a japán szabályokra is. Az új motorokhoz az eddiginél kisebb veszteséggel dolgozó kézi- illetve automataváltót is fejlesztettek, de az igazi újdonságot a most bemutatott karosszériaváz jelenti.

A SKYACTIV-Body padlólemez könnyebb és merevebb a jelenleginél. A nagy szilárdságú acélok használata mellett ez annak is köszönhető, hogy a lehető legtöbb elemet igyekeztek egyenes formában megalkotni. A Mazda6 méretosztályában ez 8 százalékos tömegcsökkentés, illetve 30 százalékkal merevebb felépítményt jelent. Az új padlólemezhez szintén új fejlesztésű, SKYACTIV-Chassis elnevezésű felfüggesztés csatlakozik, elöl maradt a MacPherson rugóstagos, hátul a többlengőkaros futómű, de a kettő együtt 14 százalékkal könnyebb a most használt egységnél. Mindezek alapján megjósolható, hogy a következő Mazda6 sportosabb és takarékosabb lesz elődjénél.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?