Még több konnektoros Kia érkezik

Elsőként a Ceed folytatja a konnektoros Kiák sorát

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Kia több új elektromos hajtással is szerelt modellt mutat be a közeljövőben. Készül majd Ceedből, Sportage-ből és Sorentóból is konnektorról tölthető változat


A Kia mérnökeinek rendkívül hatékony konnektoros hibrid hajtást sikerült megalkotniuk, amit nem csak a Niróhoz és az Optimához szeretnének kínálni, hanem a többi népszerű modellhez is. A brit Autocar készített interjút a Kia marketing igazgatójával, aki elárulta, hogy nem csak álmok, hanem valóság lesz a széles kínálatban elérhető konnektoros Kia kínálat. Azt is elárulta, hogy következőnek az új Ceed konnektoros változatát ismerhetjük meg, méghozzá a Sportwagon, vagyis kombi karosszériában. Nem csak ez, hanem a többi Ceed variáns is megkapja majd a konnektoros hajtást, ahogy két népszerű SUV-juk is.
Hirdetés

A Sportage és a Sorento követi majd a Ceed-et a sorban, technikailag egyelőre nem tudni pontosat, de nagy valószínűséggel a Niro hajtásláncára számíthatunk. Ez egy 139 lóerős 1,6-os benzinmotort és egy villanymotort takar, az akkumulátor mérete viszont vélhetően változni fog. Emellett azt is elárulták, hogy dolgoznak egy hidrogén üzemanyagcellás autón is, melynek Hyundai emblémás változatát, a Nexót már be is mutatták korábban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?