Tisztán villanyhajtással is jön a Kia Niro

Elsőként a konnektoros hibrid, később a teljesen elektromos Kia Niro is érkezik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Várható a teljesen elektromos Kia Niro, előtte viszont még egy verziót megismerünk. Jön a plug-in hibrid kivitel, mindkettő technikáját a Hyundai Ioniq-ból emelik át.


Egy interjúból derült ki a terv, miszerint nem csak a konnektorról tölthető Kia Nirót várhatjuk a közeljövőben, hanem a teljesen elektromos kivitelt is. Michael Cole, a Kia Motors Europe ügyvezető igazgatója árulta el a Niro jövőjét, az új modellben pedig a Hyundai Ioniq Electric hajtását találhatjuk majd. Előtte még érkezik a plug-in, amiben szintén a testvérmárka autójának technikáját kapjuk, egy 105 lóerős benzinmotort és egy 43 lóerős villanymotort. A rendszer összteljesítménye így 141 lóerő és 265 Nm nyomaték, 8,9 kWh-ás akkumulátorával pedig 50 km-es tiszta villanyüzemű hatótávot ígér.
Hirdetés
2018-ra várhatjuk a Niro Electricet, amelyben 28 kWh-ás akkumulátorcsomagot és 120 lóerős villanymotort kapunk. A rendszer egy feltöltéssel az európai mérések szerint 200 km hatótávra képes, érdekes módon a koreai mérések szerint csupán 169-re elég az akku. Ezek viszont egyelőre a Hyundai Ioniq adatai, mivel a Niro eléggé más fazon, valamint valamivel nagyobb is, így a hatótáv-adatok változhatnak. Természetesen kihozhatják belőle ugyanezt a teljesítményt és hatótávot nagyobb akkumulátorokkal, de sokkal komolyabb hatótávot nem érdemes remélni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?