Fénytechnikára gyúrtak a frissített Superbbel

Elsőként kap matrix LED fényszórókat a frissített Superb a Skodánál

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Eljött az idő, amikor a Skoda csúcsmodellje megújul, a Superbre már ráfért egy kisebb frissítés és technikai vonalon most alaposan felzárkóztatják a kategóriához.

Kategóriájának egyik legnépszerűbb modelljeként a Superbnek alaposan helyt kell állnia és mára kicsit elfáradt a modell. De érkezik a frissítés, ami már a küszöbön várja a bemutatkozást, a gyáriak most elárultak néhány újabb információt a modellről. Külsőre minimálisan változik, átszabják a lökhárítókat és a fényszórókat, melyek most először mátrix LED technológiásak is lehetnek, ezt jelenti a Skoda Crystal Lighting megjelölés. A teljesen ledes első fényszóró mellett megújulnak a hátsók is, futófényes ledes indexsort kap a két hátsó lámpatestet pedig egy krómozott léccel kötik össze.
Hirdetés
Külsőre nem ez lesz az összes változás, ugyanis érkezik egy új karosszéria változat, pontosabban visszatér az emelt hasmagasságú és körbe műanyagozott Scout kivitel. Ehhez vélhetően alapáras lesz az összkerékhajtás és nagy valószínűséggel Alcantara hatású belső kárpitelemekkel is találkozhatunk. A frissített Superb multimédia terén is hoz újdonságot, valamint már ebben a modellben is elérhető lesz a Skoda virtual cockpitje, vagyis a teljesen digitális műszeregység. Ha igazak a hírek, akkor hajtáskombinációban is érkezik újdonság, méghozzá a Passat GTE-ből is ismert konnektoros hibrid rendszer, mellyel a Superb még népszerűbb lehet, mint eddig volt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?