Red Bull: lenullázva

Elvették Ricciardo második helyét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb rossz hír a Red Bullnak Vettel kiesése után: túl gyorsan folyt át a benzin a motorban, ezért kizárták az F1-szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon második helyet elérő Ricciardót.


Az F1-évadnyitó Ausztrál Nagydíjat a négyszeres címvédő világbajnok Red Bull négyszeres címvédő világbajnok pilótája, Sebastian Vettel szinte azonnal fel kellett adja, ugyanakkor a másik autóval a helyi kedvenc Daniel Ricciardo másodikként indulva második lett, ami az előszezoni fejleményekhez képest több mint meglepő volt. Az érthetően csalódott Vettel a Renault-motor szoftverhibája miatt esett ki, Ricciardónak bezzeg fülig ért a szája, először pezsgőzhetett a pódiumon, ráadásul első versenyén a Red Bullnál és hazai közönség előtt.
Hirdetés

Majd lefőtt a kávé, jött a feketeleves: Ricciardót utólag kizárták, elvették a második helyét. A kizárás oka: Ricciardo mögött a Renault-motorban túl gyorsan, a szabályosnál gyorsabban folyt át a benzin. (Nem elég, hogy tavalyhoz képest harmadával 100 kilóra csökkent az egy futamon felhasználható üzemanyag mennyisége, de a fogyasztás üteme is meghatározott, az átfolyás soha nem haladhatja meg a 100 kg/órát. Ezt hitelesített szenzorok kontrollálják 5 mp-enként.) A Red Bull fellebbezett, az energiaitalosok állítják, hogy nem csaltak. Szerintük a felügyelőszervezeti hitelesített szenzor hibásan működött, azzal már korábban, a teszteken is adódtak gondok, ezért a saját injektoraik adatai alapján kalkulálták a fogyasztást. A felügyelők szerint bezzeg nem térhettek volna el a hivatalos metódustól, de legalábbis alkalmazniuk kellett volna a szezon pontatlanságát kiküszöbölő korrekciós értéket...

Lényeg, hogy Ricciardo és a Red Bull is pont nélkül maradt. A konkurensek persze mind előrébb léptek eggyel, pontot kapott az amúgy tizenegyedik pozícióban célba érő Pérez is. Legjobban a McLaren járt.
Az Ausztrál Nagydíj módosított végeredménye
  1. Rosberg (német, Mercedes) 1:32:58.710 ó
  2. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) + 26.777
  3. Button (brit, McLaren-Mercedes) + 30.027
  4. Alonso (spanyol, Ferrari) + 35.284
  5. Bottas (finn, Williams-Mercedes) + 47.639
  6. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) + 50.719
  7. Räikkönen (finn, Ferrari) + 57.675
  8. Vergne (francia, Toro Rosso-Renault) + 1:00.441 p
  9. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) + 1:03.585
  10. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) + 1:25.916
  11. Sutil (német, Sauber-Ferrari) + 1 kör
  12. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) + 1 kör
  13. Chilton (brit, Marussia-Ferrari) + 2 kör


Kiesett
  1. Bianchi (Marussia-Ferrari) 49. kör
  2. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 43.
  3. Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) 29.
  4. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 27.
  5. Vettel (német, Red Bull-Renault) 5.
  6. Hamilton (brit, Mercedes) 4.
  7. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1.
  8. Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 1.


Kizárva
Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault)
[/szlista]

[/keret]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:40
    Permalink

    Szerintem ahhoz képest, milyen előjelek voltak, teljesen jól muzsikáltak a motorok. Vagyis a muzsikálást inkább hagyjuk, mert a hangjuk valami katasztrófa. 🙂 Ricciardo például nagyon jó tempót ment, semmi gondja nem volt. Itt az elején mindenkinél lesznek gondok, ahogy Lewis-nál is azonnal beütött. Ez ilyen, ismeretlen terület. Nameg a fő gond egyébként a motorvezérléssel volt, az utólag legyártott alkatrészek teljesen jól működtek, főleg szoftveres gondok voltak-vannak inkább, de ez szinte mindenkinél megvan egyelőre.

Vélemény, hozzászólás?