Az EU miatt borulhat a hazai útdíjrendszer is

Emisszió és megtett út alapú útdíjat javasol az Európai Bizottság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítaná meg az útdíjakat az Európai Bizottság.


Ha megszavazzák, a hazai útdíjrendszer is borulhat az Európai Bizottság javaslata értelmében. A szerdán közzétett úgynevezett mobilitási és közlekedési reformcsomagban szereplő javaslatok értelmében a károsanyag-kibocsátás mértéke és a megtett távolság alapján állapítanák meg az útdíjakat.
Hirdetés
A brüsszeli testület szerint az "Európa mozgásban" elnevezésű kezdeményezéscsomag javítaná a forgalom biztonságát, méltányosabbá tenné az úthasználati díjakat, mérsékelné a légszennyezést, a közlekedési dugókat, csökkentené a vállalkozásokat terhelő bürokráciát és az illegális foglalkoztatást, továbbá megfelelő körülményeket és pihenőidőt biztosítana a dolgozók számára.

Az EB egyetlen tagállam számára sem tenné kötelezővé az útdíj bevezetését, viszont azoknak az országoknak, amelyekben bevezették, meg kellene felelniük bizonyos szabályoknak, a zéró szén-dioxid-kibocsátású autók például 75 százalékos kedvezményt kapnának az árból.


Jelenleg hazánkban semmilyen kedvezmény sincs útdíj kapcsán az emissziómentes autók számára. Ráadásul a befizetett pénzből sem feltétlenül az autósok profitálnak. Az EB javaslata szerint az útdíjakból befolyó összeg egy részét infrastruktúra-fejlesztésre kellene fordítani. Az árakba a zajszint, a torlódások vagy a légszennyezés csökkentésének költségeit is beépíthetnék.
A fuvarosoknak is kedveznének!
A bizottság emellett három napban korlátozná havonta azt az időtartamot, ameddig az uniós állampolgárságú kamionosok az EU valamely másik tagállamában dolgozhatnának úgy, hogy továbbra is csak a hazájukban előírt, a helyi minimálbérnél az esetek többségében lényegesen alacsonyabb béreket kapják. A tervezet értelmében ezek a fuvarozók három nap után "kiküldött munkavállalónak" számítanának, és legalább a tartózkodási országban érvényes minimálbért kellene kapniuk, illetve a helyi munkajogi szabályok vonatkoznának rájuk. A javaslatban arra is kitértek, hogy a kamionsofőröknek hat munkanap után kötelező lenne 45 órát pihenniük.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 17:51
    Permalink

    Szerintem az utolsó két kommentből sót a jómagyar ostobaság, fogalmunk sincs róla de azért beböfögünk valami velőset.

    Ha csak a pénzről szólna (miért is?) akkor nem szabályoznák uniós szinten, hanem megmaradna a mostani fregmentált tagállami szabályozás.

    Nekem sem volt kedvem még utána olvasni de legalább nem írogatok addig hülyeséget.

  • 2017.10.27. at 17:51
    Permalink

    Itt nem a környezet védelme az elsődleges cél, hanem az, hogy Franciaország, Németország és Ausztria útjain ne a román, lengyel, magyar, bolgár sofőr üljön a volán mögött, hanem a francia, a német és az osztrák. Ahogy nem a keleteurópai sofőr érdekében adatnának több pénzt a munkáltatójával, hanem hogy ne érje meg őt kiküldeni külföldre.

    A többi csak maszlag.

  • 2017.10.27. at 17:51
    Permalink

    Ez csak egy javaslat és nem kötelező érvényű, ami tök jó, de így nem lehet ellenségképet csinálni belőle, mint Brüsszelből.

    Többen írták, hogy megszűntek a ROLA-k és szeretnék újra. A MÁV 2012 év végén állította végleg le és nincs esélye, hogy újrainduljon.
    Miért?
    [b]Politika![/b]
    A közúti árufuvarozásban nyakig benne vannak (biztos mindenki kisujjból fújja a kamionok oldalán lévő neveket). A MÁV-tól ezt sokkal körülményesebben lehetne lenyúlni.
    Svájc a követendő példa.

    “Emisszió és megtett út alapú útdíj”
    Bárcsak bevezetnék! Nagyon támogatandó minden szempontból.
    Rossz példa. Jelenleg a legkisebb időtartamú pályamatrica 10 napos!!! Agyrém!

  • 2017.10.27. at 17:51
    Permalink

    én harcolok a vonatra tevés mellett, de kevés vagyok . a lokális (50-100km-es) szállítások maradhatnának, hisz nem lehetne minden faluhoz, városokba több raktárt is tenni, valahogy ugyan el kell szállítani, de ha meglennének a pontok és csak a rövid szállítások (ezek akár automata “sofőr nélküli” kamionnal is mehetnének), már qva sokat könnyítenénk a környezeten.
    a probléma az infrastruktúra…..és a szállítmányozás és maga a szállítás lassúsága (legalábbis akikkel beszéltem, erre hivatkoznak). Amit mondjuk fejlett technológiával szerintem és jó infrastruktúrával ettől függetlenül lehetne ellensúlyozni (hiába a sok kifogás). Az mondjuk biztos, hogy horribilis összeg lenne kiépíteni, de baleseti statisztikában, környezetterhelésben is meglátszódna erősen.

  • 2017.10.27. at 17:51
    Permalink

    Tegyék már vonatra a sok tetves kamiont ahol lehet. Itt kezdődne a környezetvédelem. Ezt miért is nem lehet előírni? Ebből látszik csak igazán mekkora kamu ez az egész villanyautós környezetvédős majomkodás.

Vélemény, hozzászólás?