Sportváltozatot kap a Fiat 500X

Érkezik a legdögösebb Fiat 500

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Cross és az Urban változatok mellé felsorakozik a Sport modell is a Fiat 500X palettáján.

Lényegében a Fiat 500X csúcsváltozata lesz a Sport jelölésű modell, amit a friss dizájnelemek is jól mutatnak majd. Már az egyedi vörös fényezésre is sokan felkapják majd a fejüket, de megjelennek még a kasztnin titánszürke díszbetétek is az első lökhárítóban (bennük a LED ködfényekkel), díszlécek a küszöbökön, valamint diffúzort mintázó betét hátul és dupla kipufogóvég a króm színében csillogva.
Hirdetés
Az utastérben a vörös cérnával varrt bőr lehet feltűnő, ám a kormánykerék kérhető Alcantara burkolattal is, mellett alumínium hatású díszbetétekkel próbálták növelni a sportos hangulatot. Minden más marad olyan, mint a többi 500X-ben, de alapáron jár majd a 7 colos, érintőképernyős kijelző a Uconnect rendszerrel. Valamint a biztonsági felszerelések terén szintén alapáras a sávtartó asszisztens, a táblafelismerő és a távolságtartó tempomat.
A Sport kivitelek módosított kormányszerkezetet és feszesebbre hangolt futóművet kapnak, amelyet 13 milliméterrel ültetnek is, valamint 19 colos könnyűfém keréktárcsákat szerelnek az autóra 225/40-es méretű gumikkal. A motorháztető alatt természetesen a legerősebb egység, az 1,3 literes, turbófeltöltéses FireFly motor szolgál 150 lóerővel, amit a duplakuplungos sebességváltó továbbít az első kerekek felé. Viszont, aki ezt sokallja, választhatja hozzá az egyliteres, háromhengeres egységet is 120 lóerővel, vagy az 1,3 literes Multijet dízelt 95 lóerővel, illetve az 1,6 literes dízelt szintén 120 lóerővel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?