Elhunyt a hazai Opel gyár alapítója

Ernst A. Hofmann volt az első igazgatója a szentgotthárdi Opel gyárnak, 88 évesen hunyt el

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bochumban született, ott is diplomázott, a bochumi Opel gyárban kezdett és a szentgotthárdiból ment nyugdíjba. A vérében volt az Opel DNS-e, Ernst A. Hofmann 88 éves volt.

Épp tavaly ünnepelhettük a hazai modern autógyártás negyed évszázados évfordulóját, amit természetesen az Opellel együtt Szentgotthárdon volt szerencsénk megtenni. Idén már 26 éves lesz a szentgotthárdi motorgyártó üzem, ahol kezdetben még autók is készültek, méghozzá F Astrák és egy szériányi Vectra is. A gyártósor terveinek kivitelezésével Ernst A. Hofmannt bízták meg, aki 1990-től a még javában építés alatt álló gyár vezérigazgatója is lett.
Hirdetés

Ernst A. Hofmann 1930-ban született, a bochumi származás és a mérnöki beállítottság meghatározó volt, a diplomaszerzés után a bochumi Opel gyárban kezdett el dolgozni. Számtalan munkakört töltött be, 60 éves korában bízták meg az Opel kelet-európai gyártósorának projektjével, ez volt a szentgotthárdi Opel gyár megépítésének terve. 1992-ben beindult a gyártás, ezzel megalapozva a hazai modern autógyártást, Hofmann 1995-ig volt a gyár vezérigazgatója, ám sosem lakott Magyarországon, az osztrák határon túlról járt át minden nap. Majd nnyugdíjba vonult és visszaköltözött Bochumba, élete az Opel körül forgott, 88 éves korában bochumi otthonában hunyt el.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?