460 lóerőre izmosodott az új Mustang

Erősebb lett a V8-as és a 2,3-as EcoBoost Mustang is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan minden kiderül a frissített Ford Mustangról. Amit eddig elhallgattak, de nagyon kíváncsiak voltunk rá, az az ereje. Mindkét motor jobban teljesít a frissítés után.


Hónapok óta ismerjük már a frissült Mustangot, a Magyarországon először hivatalosan is forgalmazott modell új arca megosztó, de tetszetős. A frissítés előtti kinézet harmonikusabb, viszont rengeteg olyan technikai újítást kapott, ami miatt ezt elnézhetjük. Ilyen például a 10 fokozatú automata váltó, ami a most elárult adatokkal együtt nyer igazi értelmet, ugyanis nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a V8-as, 5,0 literes motorral szerelt GT 4 másodpercen belül érjen 100 km/h-ra. Van egy úgynevezett Drag-Strip program az új Mustangban, ami a tökéletes tapadás mellett ügyel a nyomaték váltások közti megtartására is.
Hirdetés
Mindkét motor erősebb lett, viszont az EcoBoostnál egyelőre úgy tűnik, csak a nyomaték több, 433 helyett már 474 Nm. Amerikában eddig is 310 lóerős kivitelben lehetett kapni, nálunk ez az adat 317, úgy tűnik, ez marad. A V8-as viszont lóerőből is többet teljesít, az amerikai adatok szerint 435 helyett 460-at. Mivel Európában a jelenlegi széria 421 lóerős csupán, vélhetően a károsanyag kibocsátási normák betartása miatt 460-nál valamivel kevesebbel érkezik hozzánk. Az új Mustang további érdekességei a digitális műszeregység és a már a négyhengeres turbós motorhoz is elérhető Line lock funkció - a tökéletes gumiégetés érdekében.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?