Kókány, vagy művész? Újjáépítette a porig égett Hellcatet

Erre mondanánk kapásból azt, hogy kuka, mégis újjáépült ez a Challenger

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Inkább tűnik kihívásnak, mint valódi munkának az, ami ezzel a Hellcattel történt. Bennégett egy raktárban, minden eleme sérült, mégis újjáépíteték. Vajon milyen lehet?

Sokszor látunk fotókat a földig leégett sportautókról, összezsugorodott karosszériákról és olyan autókról, amiknek csak az öntöttvas alkatrészei maradtak meg egy tűzeset után. Ez a Challenger SRT Hellcat bennégett egy raktárban, ami még rá is omlott. Elégtek a felnijei, elpárologtak a műanyag alkatrészei, az utasteréből pár lapát hamu maradt csupán, mégis úgy döntöttek, újjáépítik. Látva a behorpadt tetejű, teljesen elszíneződött karosszériát, egy pillanatig sem gondolnánk, hogy lehet olyan alkatrésze, amit még használni is lehet. A videóból azonban kiderül, mit lehetett megmenteni belőle, az eset tanulságos, és egyben felvet néhány kérdést.
Hirdetés
Bár a címe szerint percek alatt épül újjá, a folyamat nyilván sokkal hosszabb volt a valóságban, összesen kilenc hónap. A bontás hosszadalmas feladat, eltakarítani a hamut, az elégett alkatrészek maradványait és kihámozni belőle a motorblokkot óriási kihívás, de sikerült. A karosszéria szétbontását aprólékosan végezték, teljesen lebontották a padlólemezig. A trükk valójában itt látható, hiszen az eredeti autóból csak a tűzfal és a padlólemez hátsó ülés alatti része maradt meg, kérdéses, milyen merevséggel, ha már egyszer több száz fokra hevült a tűzben. Újjáépítették a motort is, a klasszikus V8-as blokkja megúszta a tüzet, de mindenből új kellett köré. Hogy mennyire érte meg a két autóból egyet építeni, nagy kérdés, ahogy a kész Hellcat merevsége és biztonsága is. Minden esetre szép, hogy valaki még egy lapát hamuból is tud autót építeni, kérdés, hogy milyen áron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?