Terepre építették ezt a veterán Porschét

Eszelős a Safari névre keresztelt 911-es Porsche, amit most árulnak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Összkerékhajtás, megemelt felfüggesztés és újjáépített motor is került ebbe a Porsche 911-be, de minden részletét terepsportra igazították.

Igazolta már a történelem, hogy a Porsche 911 nem csak aszfalton lehet őrülten jó szórakozás. Arra, hogy valaki birtokoljon egy közúton is használható terepre épített 911-est, arra még nem láttunk példát, de most itt a lehetőség. Eladó a Kelly-Moss Road and Race amerikai műhely egyik eszelős kreálmánya, a 911 Safari névre keresztet tereprali stílusban átépített Porschéjuk. Az alapot egy 964-es Carrera 4 adta, melyet teljes lecsupaszítás után a lehető legtöbb ponton valamennyire átalakítottak. Kezdve a karosszériával, ami teljes bukócsövet kapott az utastérbe, a futómű bekötési pontjait megerősítették, a sárvédőket pedig elöl 14,4, hátul 17,6 centivel szélesítették ki összesen, hogy beférjenek alájuk az új kerekek a terepgumikkal. Futóművét teljesen újjáépítették, három ponton állítható hosszú úton járó rugóstagokat szereltek be állítható toronycsapágyakkal és nagyobb igénybevételt bíró kormányösszekötőket. Motorját teljesen újjáépítették, a 3,6 literes léghűtéses hathengeres boxer új dugattyúkat és szelepeket is kapott, valamint a motorvezérlő elektronikából is kapott egy teljesen testre szabottat. A hajtás mind a négy kerékhez eljut az ötfokozatú váltón és a Sachs kuplungon keresztül, így a gumik tapadását is képes teljesen kihasználni a terep Porsche. A 911 Safari donorautója is értékes darab volt alig 87 000 kilométeres futásával, ám az építéssel lényegében új autót faragtak belőle, és legutóbb 200 000 dollárt fizettek érte egy aukción, ennyinél kevesebbet vélhetően most sem fognak adni érte.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?