Utcai Volkswagen Polo 362 lóerővel

Eszement tuning a VW Polo R WRC Streetre

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen Polo R WRC Street önmagában sem piskóta, már az sem biztos, hogy a pesti utcára jó szívvel kiengednénk. A siegeni B&B tuningcég nem így gondolta, felpaprikázta a kicsikét több mint 50 százalékkal.


A németeknek semmi sem elég, még a legjobbat, legerősebbet is képesek fokozni. Utcai versenyautójába a Volkswagen kétliteres TSI motort épített, amely 220 lóerő maximális teljesítménnyel és 350 newtonméteres legnagyobb forgatónyomatékkal a kisautók között a legerősebb. A B&B csapata erre tett rá még egy lapáttal, több mint 50 százalékkal srófolva fel a Polo erejét. Szerencsére nem egyből pumpálják fel vészjóslóan sok lóerővel a kocsit, a cég négyfokozatú kúrát kínál az extrém sportok kedvelőinek. A haladó fokozatban a Polo R WRC Street már 362 lóerős, legnagyobb nyomatéka 510 Nm, amivel már a konszern legerősebb kompaktját, az Audi RS3-ast is lepipálja. Az Audinál ennek ellenére nem gyorsabb, a Polo nem tud bekerülni öt másodperc alá, a százas sprintet 5,2 másodperc alatt futja meg. A kétszázas sprintet 17,1 másodperc alatt teljesíti, a végsebessége a gyári 243 kilométer/óra helyett immár 270 kilométer/óra.
Hirdetés
Kezdőknek az alapfok ajánlott, a 280 lovas és 420 newtonméteres kúra ára 1198 euró (360 ezer forint), középfokon 310 lóerővel és 450 newtonméterrel gazdálkodhatunk 1498 eurós áron (450 ezer forint). A felsőfok 326 lóerejét és 475 newtonméteres nyomatékát 2995 euróért (900 ezer euró) vesztegetik, a mesterfok már igazán drága, 7950 euró (2,38 millió forint). A csúcsmodellben széria speciális B&B olajhűtő az alsóbb szinteken is elérhető 1000 eurós (300 ezer forint) egységáron.
Ehhez a teljesítményhez erősebb fékek dukálnak, a B&B Polo R WRC Street ritka példányait négy-, illetve hatdugattyús fékek lassítják, sportfutóműve állítható magasságú, a még szigorúbb kinézetről optikai tuningcsomag gondoskodik. Kívánságra gázos változatban is elkészítik az autót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?