Öt autót tört össze az Euro NCAP. Csak a Mercedes ötcsillagos

Euro NCAP törésteszt: Citroën Berlingo, Mercedes GLA, Nissan e-NV200, Renault Twingo, Toyota Aygo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Biztonságáról vallott a Citroën Berlingo, a Mercedes-Benz GLA, a Nissan e-NV200, a Renault Twingo és a Toyota Aygo. Kettő is leszerepelt.


Miként legutóbbi töréstesztjénél, most is beválogatott egy már korosabb, korábban tesztelt, de még mindig kapható modellt aktuális vizsgálatába az Euro NCAP. Ezúttal a 2008-ban már az Euro NCAP által is összetört, akkor négycsillagosnak találtatott Citroën Berlingo szerepelt ismét. Most annak ellenére csak 3 csillagot kapott, hogy a Berlingo korábban első generációjával is négycsillagos lett. Silányabb autókat gyártanának ma, mint csaknem 10 évvel ezelőtt? (Az első Berlingo 2005-ben szerepelt a teszten.) Dehogy, csak a törésteszt lett más, ma például már a biztonsági segédrendszereket, az úgynevezett sofőrsegédeket is pontozza az NCAP, s e téren bizony jelentős lemaradásban van a Berlingo és természetesen édestestvére, a Peugeot Partner is.
Hirdetés

Euro NCAP törésteszt - a legújabb eredmények
Euro NCAP 2014 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Sofőr-segédek
Citroën Berlingo 3 csillag 56% 74% 63% 48%
Mercedes-Benz GLA 5 csillag 96% 88% 67% 70%
Nissan e-NV200 3 csillag 75% 80% 60% 38%
Renault Twingo 4 csillag 78% 81% 68% 56%
Toyota Aygo 4 csillag 80% 80% 62% 56%

Az egyébként vitathatatlan, hogy az összeállításból a koros Berlingo adja a leggyengébb utasvédelmet. De mit is mondhatnánk, baj is lenne, ha nem így lenne. A Nissan e-NV200 ugyancsak sofőrsegédeivel veszített sok pontot, a Renault Twingo és a Toyota Aygo sem erős azokban, az utasokat egyébként az Aygo, a gyalogosokat a Twingo védi jobban, a most tesztelt modellek közül a legjobban. Utóbbiban csak 1 százaléknyi az eminens Mercedes-Benz GLA lemaradása, az összes egyéb kategóriában jobb a többieknél, egyedül a csillagos modell töréstesztje lett ötcsillagos.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?