Jól törik az új Skoda Superb

Euro NCAP törésteszt: Fiat Panda Cross, Hyundai i20, Skoda Superb

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Euro NCAP legfrissebb töréstesztjével megszületett a Skoda ötödik ötcsillagos eredménye, a Fiat Panda Cross és a Hyundai i20 négy csillagot kapott.


Újabb Skoda szerzett 5 csillagos törésteszt-eredményt. A legújabb Euro NCAP próbán a középkategória és a nagyautók közötti ötajtós a lehető legjobb minősítést szerezte meg. Masszív utasvédelemről tanúskodott, az ugyancsak pontozott automatikus vészfékező rendszere is jól bizonyított. A Superbet ráadásul számos balesetelkerülő rendszerrel is felszerelik, illetve felszerelhetik (pl. városi koccanásgátló, sávtartó).
Hirdetés

Négycsillagos (2015-ös) eredményével a Hyundai i20 a kisautók között ugyancsak jó eredményt hozott, az ötödik csillagról mindössze az automatikus vészfékező hiánya miatt csúszott le, utas-, gyerek- és gyalogosvédelmi jellemzői amúgy jónak számítanak. Nem úgy a Fiat Panda Crossnak. A harmadik generációs Pandára épülő városi szabadidő-autó alapvető védelmi jellemzőivel is elmarad a mai átlagtól, a gyalogosokra kevéssé ügyel az orrkialakítása, sofőrsegédből pedig mindössze a kötelező ESP szerepelt a tesztautóban, igaz, városi koccanásgátló opcióként lehetett volna még. Még nagyobb baj, hogy a félátfedéses frontális ütközésnél a vezető mellkasa kapott gyenge védelmet, az új teljes átfedéses tesztnél pedig az utasé súlyos terhelést.
A legújabb Euro NCAP törésteszt-eredmények
Euro NCAP 2015 eredmény Felnőtt-védelem Gyerek-védelem Gyalogos-védelem Baleset-
elkerülő rendszerek
Fiat Panda 4x4 3 csillag 70% 77% 50% 46%
Hyundai i20 4 csillag 85% 73% 79% 64%
Skoda Superb 5 csillag 86% 86% 71% 76%
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Nem, a teszteken tényleg nem, de a valóságban te is tudhatod nem csak a modern fejlesztések menthetik meg az életed… a kocsi tömege is nagyon sokat nyom a latba. Csupán erre értettem.
    Nulla tapasztalat.. 🙂

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Már bő 20 éve nem a felhasznált anyag “mennyisége” határozza meg egy autó biztonságosságát.
    Üzenem neked egy SAAB-ból. Amit írsz, az teljesen értelmetlen. A Volvo (SAAB már igazából nincs) értéke nem az, hogy “több anyag van benne”, hanem az, hogy fejlesztési irányvonalai közül a biztonság különösen innovatív. Ez azonban nem jelenti törvényszerűen azt, hogy abban biztosan túléled azt, amiben a másik autóban meghalsz.

    Azt meg végképp nem értem, hogy nulla tényleges tapasztalattal hogy keverted ezt ehhez a cikkhez, de nem is akarom megtudni.

  • 2017.10.28. at 15:35
    Permalink

    Lehet h egy Saab, Volvo 10% nehezebb a konkurenseinél, meg lassabban nyomja le a 100-as sprintet de több anyag van bennük ami felfogja egy agyhalott BMW-s becsapódását (bocs h konkrétat írtam,,,,nem akartam ).

Vélemény, hozzászólás?