Biztonsági díj a radaros visszapillantónak

EuroNCAP Advanced: díj a legfejlettebb biztonsági berendezéseknek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két évvel megjelenése után a EuroNCAP díjazta a Mazda RVM holttérfigyelő-rendszer hasznosságát.

Bár a EuroNCAP nem vesz be azonnal minden új fejlesztést a tesztprogramjába, nyitott szemmel járnak, és folyamatosan figyelik, melyik autógyár milyen fejlett berendezéseket pakol legújabb modelljeibe, és a különösen életképesnek vagy hasznosnak ítélt újításokat a EuroNCAP Advanced díjjal jutalmazzák.
A most öt csillagra értékelt Citroen DS5-ben található Citroen Localized Emergency Call (Helyi vészhívás) funkció, mely baleset esetén automatikusan vészhívást indít a megfelelő helyekre, még 2010-ben kapta meg az Advanced díjat, és tulajdonképpen ugyanezt a funkciót látja el a szintén most tesztelt, ötcsillagos BMW X3 szabadidőautó Advanced eCall elnevezésű rendszere is.
Egy másik példa a Mazda Rear Vehicle Monitoring (RVM) megoldása, mely a hátulról érkező autókat tartja szemmel, és különösen a sávváltásos ütközések elkerülésében segíthet. Ezt a berendezést még a 2009-ben tesztelt Mazda3-ason látta először a EuroNCAP, de akkor még nem gondolták úgy, hogy különösebben hasznos lenne a kiegészítő. Azóta eltelt pár év, és a tapasztalatok azt mutatták, hogy nagyon sokszor segíthet ez a felszerelés, így az idei Frankfurti Autószalonon átadják a Mazdának a komoly presztízsű EuroNCAP Advanced díjat.
A Mazda RVM rendszerében az autó hátsó lökhárítójának két szélébe épített radarérzékelők figyelik a körülvevő autók távolságát és sebességét. 60 km/h-s tempó felett a rendszer jelzi a sofőrnek, ha 50 m-es körzetébe nagy sebességgel haladó autó érkezik, illetve ha valaki a holttérben helyezkedik el. A visszapillantó tükrökbe épített jelzőfény figyelmezteti a sofőrt ha a holttérben tartózkodik valaki, illetve, ha öt másodpercen belül várhatóan odaér egy autó. Ha a vezető ilyen esetben a sávváltás jelzésére bekapcsolja az irányjelzőt, a fény villogni kezd, és az RVM hangjelzéssel is figyelmeztet a veszélyre. A rendszer az autó mindkét oldalát figyeli, úgyhogy akkor is hasznos, ha mi akarunk előzni, és akkor is, ha minket előznek. Szinte minden időjárásban működik, és nemcsak az autók, hanem a kisebb járművek, kerékpárok, motorok jelenlétét is megbízhatóan jelzi - immár nem csak a Mazda, hanem a EuroNCAP szerint is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?