Új hidrogén üzemanyagcellás koncepció a Hyundai-tól

Európa is kap a hidrogénes Hyundai SUV-ból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már jövőre piacra dobhatják a következő generációs hidrogén üzemanyagcellás Hyundai SUV-t, aminek 500 kilométer feletti hatótávot ígérnek.


Szöulban debütált a Hyundai vadiúj hidrogén üzemanyagcellás SUV-ja, amit elsősorban Nyugatnak és csak másodsorban Keletnek szánnak. Az egyelőre csak szimplán Next Generation FCEV névvel illetett koncepció a hazánkban kevésbé ismert, szintén üzemanyagcellás Tucson utódja lenne. Utóbbi épp tavaly év végén frissült és gyári adatok szerint 560 kilométer a hatótávja egyetlen töltéssel. A 160 lovas és 400 Nm nyomatékú, egyelőre kizárólag elsőkerék-hajtású utódnak már 580 km hatótávot ígérnek.
Hirdetés

A kevés megosztott kép alapján szinte sorozatgyártásra kész változatot mutattak be a dél-koreaiak, a jól ismert Hyundai-gombokkal az utastérben, de már digitális műszerblokkal és óriási infotainment képernyővel, amihez tapipados kezelő is jár. Micsoda prémium irány. Úgy látszik, a Hyundai új szabadidő-autói a gyár apró crossovere által bevezetett dizájnvonalat folytatják, ami már osztott fényszórókat és merészebb vonalakat kölcsönzött a Konának is. Egyébként idén nem ez az első üzemanyagcellás tanulmányautó a Hyundai-tól, Genfben már felvonultattak egy kisebb, FE Fuel Cell nevű koncepciót is. Úgy látszik, a Hyundai azon kevés autógyárak egyike marad, akik hisznek az üzemanyagcellás hajtásokban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?