A Subaru is elektromos SUV-t tervez, a Toyotával közös alapokra

Európában is kapható lesz a Subaru első tisztán elektromos járműve

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mai trendeket elnézve semmi meglepő sincs abban, ha egy gyártó elektromos autót tervez, vagy ha új modelljét SUV karosszériaváltozatban kínálja majd. Úgy látszik, hogy a Subaru is hallgat a vásárlók igényeire, sőt Európába is elhozza majd az újdonságát.

A cég állítása szerint az autó forgalmazását még 2025 előtt meg fogják kezdeni, méretben pedig a jelenlegi Foresterhez lesz hasonlítható. A hivatalos leleplezésre a jövő év folyamán kerülhet sor. Mivel egy kizárólag elektromos járműről és az alapoktól teljesen új fejlesztésről beszélhetünk, valószínűleg új nevet is kap majd a modell. A japán médiában terjedő pletykák szerint Subaru Evoltis néven ismeri majd meg a világ.
Hirdetés
Egy a Toyotával közösen fejlesztett platformra épül, ami rugalmasan variálható, hogy minél többféle elektromos autó alapját adhassa. Valószínűleg elsőként a Toyota is egy hasonló méretű SUV-t épít a platformra, ugyanis már idén beharangozták a fejlesztés alatt álló RAV4 méretű új elektromos modelljüket. Ugyan ezt még senki sem erősítette meg hivatalosan, de a két SUV valószínűleg nagyon közeli rokonságban áll majd egymással. A közös platformon kívül más információt egyik cég sem hozott nyilvánosságra, a Subaru 2021-re ígér pontosabb adatokat. A Subaru elektromosság felé történő közeledésének jelentős lépcsőfoka ez, tekintve, hogy állításuk szerint a kínálatuk 40 százaléka elektromos vagy plug-in hybrid modellekből fog állni az évtized végére. Ehhez még sok fejlesztési munka várat magára, ugyanis jelenleg még csak az Impreza, az XV és a Forester mild hybrid hajtáslánccal szerelt változatain látszik az új korszak kezdete. Korábban az első elektromos autójukat is egy már használatban lévő platformon tervezték megvalósítani, de a Toyotával kötött egyezség megváltoztatta a terveket.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?