Egy Yaris TS 16 évesen, expedícióra átépítve is Yaris TS

Expedíciónak mondják, de azért élmény lehet Angliából Japánba menni egy Toyota Yaris TS-sel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy brit tuningműhely két munkatársa húszezer kilométeres expedícióra indult a hétvégén: céljuk Tokió, küldetésük pedig, hogy pénzt gyűjtsenek rászoruló gyerekeknek.

Hatalmas pacsit kell megelőlegezzünk Dan Handley (29) és Dave Brooks (36) számára. Mindketten a modern és klasszikus Toyotákból versenyautókat építő Fensport Performance munkatársai, s nem meglepő módon rajonganak az autókért, különösen a nagyteljesítményű Toyotákért. Igen, nekik is a hobbijuk a munkájuk, vagy épp fordítva, ami a lehető legszerencsésebb dolog. A két brit fiatalember emellett a kalandokat sem veti meg, ezért gondoltak egyet, és múlt vasárnap történelmi expedícióra indultak: otthonukból, a kelet-angliai Chatterisből – avagy egy XI. században alapított, tízezer lakosú kisvárosból – húsz országhatáron átlépve Tokióba fognak autózni. Választott járművük az újkori sportos Toyoták legkorábbi képviselője, a Yaris GRMN előfutára, a Yaris TS. Az 1,5-ös, 105 lóerős, szívó benzines városi sportautó meglehetősen viharvert példányát a helyi Toyota márkakereskedés támogatásával szerezték be mindössze ezer angol fontért, azaz alig több mint 350 ezer forintért. Tudatos volt a választás: egyrészt, mert a lehető legkevesebb pénzből szerették volna megvalósítani a jótékonysági célú expedíciót, másrészt, mert a Yaris még így, aggott állapotában is megbízható, ráadásul világszerte könnyen és olcsón szerelhető (a felmerülő javításokat saját maguk tervezik megoldani, magukkal vitt szerszámok és cserealkatrészek segítségével). Harmadrészt pedig azért, mert az erdetileg 105 lóerős szívómotorral is gyorsan és vidáman (no meg persze takarékosan) telnek majd a kilométerek – mind a húszezer, ami a Chatteris-ből Tokióba vezető úton rájuk vár.
Hirdetés
Az autót műszakilag felkészítették a hosszú utazás során adódó, olykor kíméletlen körülményekre, valamint utasterét úgy alakították át, hogy a két kalandor otthonául szolgáljon a tervek szerint október 5-ig tartó expedíció során. A fiatalok a legtöbbször sátorozni fognak, és kempingfőzőn készítik el vacsorájukat; ahol erre nincs lehetőség, ott motelekben alszanak. A költségtakarékosság különösen fontos, hiszen a hosszú túrával a brit BBC televízió Children in Need (Rászoruló gyermekek) jótékonysági programjához igyekeznek adományokat gyűjteni.
A páros Törökországban lép át Ázsiába, majd onnan nyolc hét alatt szeretnének eljutni Vlagyivosztokba, ahol hajóra szállnak, majd Dél-Korea érintésével érkeznek meg Japánba. Út közben a lehető legtöbb tunerműhelyt, autóversenyt és -kiállítást igyekeznek felkeresni, kielégítve lelkük autórajongó oldalát; de persze a lényeg, hogy biztonságosan célhoz érjenek. Az útvonalat Dan tervezte meg, míg a műszaki felkészítésről, az élelmezésről és a szállásokról Dave gondoskodott.
A két fiatal Toyota-guru a Motor-Vision díj 2017-es győzteseként vághatott neki a nagy útnak: az alapítvány célja, hogy segítsen megvalósítani autózással kapcsolatos álmokat – minél merészebb, és minél felelősségteljesebb, annál jobb. A Motor-Vision Award támogatta már a világ leghosszabb taxis utazását, egy rákellenes jótékonysági program keretében segített megvalósítani egy világkörüli autós expedíciót, de hozzájárultak például Európa első dragsterének a teljes körű felújításához is, így az adománygyűjtős Yaris túra is jól illik a támogatott projektek sorába.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?