Durrogó Daciát láttál már? Íme!

Ez a Dacia biztosan állakat ejt!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Míg a legújabb Daciák egyre korrektebb autók, az első "újak" már túl vannak fénykorukon, így szinte bármi megeshet velük. Erre a durrogós hangra azonban aligha számít bárki a megjelenésükkor.

A 2004-ben piacra lépett első Logan óta is hatalmas változáson ment át a Dacia, pedig a korábbiakhoz mérten az is egy új világ volt, de a Duster, pláne annak második generációja, s a Sandero/Logan páros (tesztjük itt és itt) is generációról generációra nagyon komoly előrelépéseket hozott. A második generációs Duster hamarosan a már ismertetett árú frissítésével és automataváltós csúcsverziójával is befut, közben pedig egy olyan videót dobott fel az internet, amire aligha számítottunk akkor, amikor az emissziós normák a legjobb sportautókból is kiölik a kipufogóhangot.
Hirdetés
Itt van ugyanis a durrogó Dacia, egy első generációs Logan, amit az Egy Rendőr Naplója Facebook oldal által megosztott TikTok videóból láthatunk. A megoldás szenzációs, mondhatni gazdaságos, persze teljesen szabálytalan, de mivel rendőri biztosítással, alighanem a forgalomtól elzárt területen történt, a produkcióért tapssal tartozunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?