Tesla hajtáslánccal született újjá egy 69 éves Mercury

Ez kell neked, ha a legvagányabb villanyautót keresed!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Los Angeles-i SEMA Show már nem csak a benzinégetésről, hanem az igazán vagány villanyautókról is szól.


Bár a negyvenes-ötvenes évek amerikai autónak stílusa megkérdőjelezhetetlen, köztudott az is, hogy elképesztő üzemanyagzabálók voltak, s vezethetőségük egy guruló nappaliéval volt egyező. Most viszont a SEMA Show-hoz hasonlóan Los Angeles-i Icon egy 1949-es Mercury-ból olyan autót faragott, ami minden szempontból megállja a helyét. Teljesen újjáépítették, ráadásul elektromos hajtáslánccal és korszerű futóművel. A csapatnak egyébként nem ez az első retro elektromos autója, korábban egy Fiat 600-asból is készítettek már modernizált és villanyos kiadást.
Hirdetés

A Mercury amerikai autó maradt, miután darabjaira szedték, rozsdátlanították, majd karosszériája ütött kopott, rozsdamart hatású "antikolt" dukkót és lakkozást kapott, s futóművét is modern függetlenre cserélték, a Tesla P85D hajtásláncát építették bele. Hajtást tehát az első és a hátsó kerekek is kapnak, 85 kWh-ás akkumulátor került bele. S a 400 lóerős összteljesítmény akár 180 km/órás végsebességgel viheti a múltidéző autót, aminek utastere is az eredetire hajaz, de valójában teljesen modern, elektronikus légkondicionálóval felszerelt.
Külön mestermű, hogy a motortérbe az elektromos hajtás elemeit egy valahai V-motort mintázó keretbe építették, s a kábeleket is múltidéző csövekbe rejtették. A rendszámtábla mögé egy 125 Amperes CHAdeMO villámtöltő-csatlakozó, az eredeti tanksapka fedél alá pedig a Tesla Supercharger-konnektor került, így az Icon Mercury Coupéja nem csak mutatós és vagány, a legkomolyabb töltőhálózattal is kompatibilis.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?