Hamilton óriási bokszpárbajt nyert

F1 Bahrein: újabb kettős Mercedes-siker, de sok-sok akcióval

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó kis versenyt hozott az F1-szezon harmadik futama, Bahreinben nagy csata után győzött Hamilton. Repülő Saubert is láttunk.


A tizedik, újdonságként villanyfényes Bahreini Nagydíj kvalifikációs edzésén Rosberg volt a leggyorsabb – tavaly is a német versenyző indulhatott a szahíri pole pozícióból. Rosberg ideje 8 tizeddel maradt el a 2013-astól. Csapattársa, a Melbourne-ben és Szepangban is verhetetlen Hamilton ezúttal hibázott a döntő körében, mindenesetre a Mercedes háromból három tréningelsőséget könyvelhetett el, már csak az volt a kérdés, ismét övék lesz-e a futamgyőzelem is. Ricciardo ugye hozott magával egy büntetést Malajziából, így az egy dolog, hogy újra elverte a négyszeres címvédő világbajnokot, de mégis a Red Bull elsőszámú pilótája várhatta jobb helyről a rajtot. Ám csupán a tizedikről, mert autójának motorja és váltója is rakoncátlankodott.
Hirdetés

A bahreini időmérő edzés eredménye
  1. Rosberg (német, Mercedes) 1:33.185 p
  2. Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.464
  3. Bottas (finn, Williams-Mercedes) 1:34.247
  4. Pérez (mexikói, Force India-Mercedes) 1:34.346
  5. Räikkönen (finn, Ferrari) 1:34.368
  6. Button (brit, McLaren-Mercedes) 1:34.387
  7. Massa (brazil, Williams-Mercedes) 1:34.511
  8. Magnussen (dán, McLaren-Mercedes) 1:34.712
  9. Alonso (spanyol, Ferrari) 1:34.992
  10. Vettel (német, Red Bull-Renault) 1:34.985
  11. Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 1:35.116
  12. Kvjat (orosz, Toro Rosso-Renault) 1:35.145
  13. Ricciardo (ausztrál, Red Bull-Renault) 1:34.051*
  14. Vergne (Toro Rosso-Renault) 1:35.286
  15. Gutiérrez (mexikói, Sauber-Ferrari) 1:35.891
  16. Grosjean (francia, Lotus-Renault) 1:35.908
  17. Maldonado (venezuelai, Lotus-Renault) 1:36.663
  18. Kobajasi (japán, Caterham-Renault) 1:37.085
  19. Bianchi (francia, Marussia-Ferrari) 1:37.310
  20. Ericsson (svéd, Caterham-Renault) 1:37.875
  21. Chilton (brit, Marussia-Ferrari) 1:37.913
  22. Sutil (német, Sauber-Ferrari) 1:36.840**

  1. * Tíz hellyel hátrasorolva a csapat malajziai bokszhibája miatt
  2. ** Öt hellyel hátrasorolva Grosjean feltartása miatt


[/szlista]

[/keret]
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?