A hely, ahol bármi megtörténhet

F1: következik a Monacói Nagydíj

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hétvégén a 2012-es F1-szezon hatodik versenyét rendezik, s a Monacói Nagydíj azzal együtt izgalmasnak ígérkezik, hogy ha valahol nehezebb előzni, mint a Hungaroringen, hát az a hercegség "pályája".


Ausztrália, Malajzia, Kína, Bahrein és Spanyolország után ezen a héten Monte-Carlo látja vendégül a száguldó cirkuszt. Az eddigi kaotikus szezonban öt csapat öt pilótája nyert, így szinte már meg sem fogunk lepődni, amennyiben hatodjára is fordul a kocka. Na jó, egy kicsit azért nyilván elkerekedne a szemünk a Lotus vagy a Sauber - különben egyáltalán nem elképzelhetetlen - győzelmét látva, legfeljebb akkor dobnánk egy hátast, ha a Force India, a Toro Rosso vagy a három kicsi (Caterham, Marussia, HRT) valamelyike diadalmaskodna.
1955: az első Monaco GP, mint F1-futam

Erre azért vajmi kevés az esély, bár - édenhoteles hasonlattal élve - a Forma-1 idén az a hely, ahol bármi megtörténhet. Még egy párhuzamként a labdarúgó Bajnokok Ligája hozható fel, azt tudniillik (amióta csak így hívják, 1992-93-tól datálva) ugyanazon együttes kétszer egymás után egészen egyszerűen képtelen megnyerni. Kiszámíthatatlanság és kiegyensúlyozottság - legrövidebben ezzel a két szóval írhatóak le az eddigi történések, az okokról pedig olyan sokan és olyan sokat szoktak írni és beszélni, hogy foglalkozzunk inkább az előttünk álló eseményekkel, majd néhány videó segítségével idézzük fel a közelmúlt monacói sztorijait.
1965: Mr. Monaco, azaz Graham Hill besokall, kiszáll, kitol, folytat, zseniális
A hercegségben szokás szerint csütörtökön tolják (tolták) az első két szabadedzést (az elsőn Alonso, a másodikon Button volt a leggyorsabb, délelőtt elfüstölt Kovalainen Caterhamjében a Renault-motor, felolajozva a gyors és veszélyes alagútkanyart, délután eleredt az eső), a szombati időmérő és a vasárnapi futam 14 órakor kezdődik a 3340 méteres "pályán", ami nem pálya, ahol nehezebb előzni, mint nálunk, ahol F1-es szemszögből elképesztően huplis az út (állítólag simítottak rajta) és nem nagyon létwzik bukótér, bezzeg annál több a Földközi-tengeri kikötőben ringatózó yachtokról nézelődő celeb és egyéb csilliárdos.
1982: Totális káosz az utolsó körökben. Prost vezet, kicsúszik, kiesik. Patrese vezet, megpördül, leáll a Loews közepén. Pironi vezet, de az övéből és De Cesaris autójából is kifogy az üzemanyag. Daly szivarja szárnyaszegett, hát ki nyer? A valahogy újrainduló Patrese...
Ez az aszfaltcsík nyújtja mind közül a legcsekélyebb (140-150 km/h-s) átlagsebességet és a leglassabb fordulót (a Loewsben kb. 40-nel vánszorognak), ennek rövidke és görbe célegyenesében a leghasználhatatlanabb a DRS-zóna, ez az 1929 óta rendezett nagydíj a legrangosabb, az 50-es évektől, a kezdetektől a Forma-1 pillére, nem kevesebb mint 32 pilóta nyerte már meg, ez szól leginkább a védekezésről, ez változott a legkevesebbet a klasszikusok mezőnyéből, ennek (2020-ig biztosított) jövője a legstabilabb egy olyan korszakban, amikor Európa mind kevésbé fontos a gigászi keleti piacokkal szemben, rosszmájúan és őszintén ez a legalkalmatlanabb az ilyen szintű autóversenyzésre.
1992: néha gyorsabb autóval is lehetetlen előzni. Még egy Mansell kaliberű pilótának is, amikor előtte a hat monacói elsőségével legeredményesebb Senna vezet

Hirdetés
Tavaly Vettel, tavalyelőtt Webber nyert Monacóban, elvileg a kétszeres címvédő világbajnok Red Bull (és Vettel) a favorit, de tényleg kijöhet a lépés bárkinek. A fogadóirodáknál Hamilton győzelmére fizetik a legkevesebbet (úgy 3/1), majd Alonso, Vettel, Räikkönen, Button, Grosjean (!), Maldonado (!!) a sorrend. Eztán jön csak Webber és Rosberg, míg Schumacher sikere már 50-szeres hasznot hozhat. Persze a - nem létező - papírformát baleset és biztonsági autós fázis, eső pláne felülírhatja. Az szintén kérdőjeles, miként viselkednek majd az először bevetett (piros csíkos oldalfalú) szuperlágy Pirelli abroncsok (Schumi-kritikákat feltétlen várhatunk).
1996: maroknyian értek célba, Panis egyetlen győzelmét ekkor aratta, méghozzá a 14. helyről rajtolva... Estek ki előle bőséggel.
Két pénzes gyorshír még a végére: a barcelonai garázstűz 3 millió angol fontos kárt okozott a Williamsnek, a kórházba vitt csapattagok jól vannak, Bruno Senna autója félig odaveszett, de nyilván helyrehozták vagy kikukázták, és újat állítottak csatasorba. A másik, hogy a 9 milliárd dollárra taksált F1 vállalkozás többségi tulajdonosai (CVC Capital) eladtak egy óvatos 1,6 milliárdos tulajdonrészt, nemsokára újabb adag részvény talál gazdára - már a szingapúri tőzsdén keresztül, nyilvánosan.
2011: onboard, Alonso, Ferrari, no comment
Az egyéni és a konstruktőri vb állása




egyéni pont csapat pont
1. Vettel (Red Bull) 61 Red Bull 109
2. Alonso (Ferrari) 61 McLaren 98
3. Hamilton (McLaren) 53 Lotus 84
4. Räikkönen (Lotus) 49 Ferrari 63
5. Webber (Red Bull) 48 Mercedes 43
6. Button (McLaren) 45 Williams 43
7. Rosberg (Mercedes) 41 Sauber 41
8. Grosjean (Lotus) 35 Force India 18
9. Maldonado (Williams) 29 Toro Rosso 6
10. Pérez (Sauber) 22
11. Kobajasi (Sauber) 19
12. Di Resta (Force India) 15
13. Senna (Williams) 14
14. Vergne (Toro Rosso) 4
15. Hülkenberg (Force India) 3
16. Ricciardo (Toro Rosso) 2
17. Massa (Ferrari) 2
18. Schumacher (Mercedes) 2
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?