Vettel ismét bemutathatta szimpatikus magánszámát

F1: Red Bull-pole a bahreini porban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idei első pole pozícióját ünnepelhette a vb-címvédő: Bahreinben Vettel és a másik Red Bull-pilóta Webber szendvicsében a pontversenyt vezető Hamilton végzett McLarennel.


Ahogy pénteken, úgy az időmérőt megelőző harmadik, szombat délelőtti szabadedzésen is a szivarjában így fekvő Rosberg volt a leggyorsabb, beállni látszódtak az erőviszonyok, hiszen az első hat helyen a Mercedes, a McLaren és a Red Bull pilótái végeztek.
[kepallobal=404838]Vettel hozta a szokásosat: őrjöngött a rádióban, visszaérve a boxba grimaszolt és mutogatott - szimpatikus nagyon[/kepallobal] Ehhez képest a kvalifikáción borult a bili, mert Schumacher (állítólag a hátsó szárny meghibásodása miatt) rögtön a Q1-ben kiesett. Aki meglepetésre befért a legjobb hatba, az Ricciardo volt a Toro Rossóval - fura, de csapattársára, Vergne-re több mint egy másodpercet verve.
A véghajrában annak a Vettelnek jött ki leginkább a lépés, aki tavaly 15 (!) pole-t szerzett, s aki idén először indulhat az első kockából. Mellőle a pontversenyt vezető Hamilton, mögülük Webber és Button startolhat. Rosberg "csak" ötödikként vághat neki a forró, szeles, poros Bahreini Nagydíjnak vasárnap magyar idő szerint 14 órakor.
Papírforma, hogy Massa továbbra is csak szenved, váratlan, hogy Räikkönen kicsúszott a Top10-ből. Istállóik, a Ferrari és a Lotus Alonso és Grosjean révén reménykedhetnek egy erős pontszerzésben, akárcsak Pérezzel a Sauber. Felettébb érdekes futamra van kilátás egy hátulról vélhetően hamar felszáguldó Schumival, rettenet tömör középmezőnnyel, Red Bull-McLaren csatával és döntő gumitaktikázással, miként az már csak lenni szokott a Forma-1-ben.
Hirdetés
A Bahreini Nagydíj időmérőjének eredménye
pilóta csapat Q1 Q2 Q3
1. Vettel Red Bull 1:34.308 1:33.527 1:32.422
2. Hamilton McLaren 1:34.813 1:33.209 1:32.520
3. Webber Red Bull 1:34.015 1:33.311 1:32.637
4. Button McLaren 1:34.792 1:33.416 1:32.711
5. Rosberg Mercedes 1:34.588 1:33.246 1:32.821
6. Ricciardo Toro Rosso 1:33.988 1:33.556 1:32.912
7. Grosjean Lotus 1:34.041 1:33.219 1:33.008
8. Pérez Sauber 1:33.814 1:33.660 1:33.394
9. Alonso Ferrari 1:34.760 1:33.403
10. Di Resta Force India 1:34.624 1:33.510
11. Räikkönen Lotus 1:34.552 1:33.789
12. Kobajasi Sauber 1:34.131 1:33.806
13. Hülkenberg Force India 1:34.601 1:33.807
14. Massa Ferrari 1:34.372 1:33.912
15. Senna Williams 1:34.466 1:34.017
16. Kovalainen Caterham 1:34.852 1:36.132
17. Maldonado* Williams 1:34.639
18. Schumacher Mercedes 1:34.865
19. Vergne Toro Rosso 1:35.014
20. Petrov Caterham 1:35.823
21. Pic Marussia 1:37.683
22. De la Rosa HRT 1:37.883
23. Glock Marussia 1:37.905
24. Karthikeyan HRT 1:38.314

* 5 rajthelyes büntetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?