Hatalmas blama és rekorddöntés az F1 Spanyol Nagydíjon

F1, Spanyol Nagydíj: Verstappen történelmet írt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 18 éves Max Verstappen az eddigi legifjabbként nyert F1 futamot - köszönhetően annak, hogy a Mercedes két pilótája egymással ütközve kiesett.


Óriási eredmény a Red Bullnál: a Toro Rossótól másfél hete átszerződtetett Max Verstappen pályafutása első futamgyőzelmét aratta a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán, ezzel az F1 történetének legfiatalabbjaként nyert futamot. Az eddigi rekordot a német Sebastian Vettel tartotta, aki 2008-ban 21 évesen győzött először. A szinte tinédzser Verstappen mögött Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett a második, csapattársa, Vettel pedig a harmadik helyen. Verstappen győzelméhez persze mázli is kellett, olyan mázli, ami a Mercedesnek hatalmas blama. A rajtnál Rosberg megelőzte Hamiltont, aki három kanyarral később vissza akart támadni, Rosberg azonban "lezárta" előtte a pályát. A brit címvédő a fűre kényszerült, ott megcsúszott, s irányíthatatlanná vált autójával belecsapódott csapattársa versenygépébe. Mindkét Mercedes a sóderágyban kötött ki, feladni kényszerült a versenyt, a baleset miatt a biztonsági autó is bejött a pályára.
A safety car a harmadik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Daniel Ricciardo (Red Bull), Verstappen, Carlos Sainz (Toro Rosso) volt az első három sorrendje, de Sainzot rövidesen mindkét Ferrari, előbb Vettel, majd Räikkönen is megelőzte.
Az első kerékcserék után nem változott a sorrend, Ricciardo vezetett, mögötte Verstappen és Vettel száguldott a további két dobogós pozícióban. Közben a Mercedesnél azonnali raportra hívták a versenyzőket.
A második kerékcserék során Vettel bejött Verstappen elé, de nyolc körrel később a német újra a boxban járt, s más keverékű abroncsokat rakatott fel az autójára. A sorrend az élen így Ricciardo, Verstappen, Räikkönen volt ekkor, Vettel negyediknek jött vissza a pályára 27 körrel a leintés előtt.
Hirdetés
Ricciardo a második kiállásakor kapott használt gumikon lassú köridőket ért el, ezért 22 körrel a vége előtt rászánta magát a harmadik cserére, s friss abroncsokat kapott. Az élre így Verstappen került, őt egy másodperc körüli lemaradással követte Räikkönen, Ricciardo pedig negyediknek, Vettel mögé állt vissza a versenybe.
Tíz körrel a leintés előtt Räikkönen közel került Verstappenhez, közben Ricciardo hasonló különbséggel követte a harmadik Vettelt, a két csatázó páros között nagyjából egy célegyenesnyi volt a távolság. A hajrában Verstappen remekül tartotta maga mögött a veterán Räikkönent, Ricciardo pedig nem bírt Vettellel, sőt egy körrel a leintés előtt hátsó defektet is kapott, igaz, így is negyedikként zárt.
A vb két hét múlva Monte-Carlóban, a legendás monacói városi pályán folytatódik.
Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona (66 kör, 307,104 km, a pontszerzők):
  1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:41:40.017 óra
  2. Kimi Räikkönen (finn,Ferrari) 0.616 másodperc hátrány
  3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 5.581 mp h.
  4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 43.950 mp h.
  5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 45.271 mp h.
  6. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1:01.395 perc h.
  7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:19.538 p h.
  8. Felipe Massa (brazil, Williams) 1:20.707 p h.
  9. Jenson Button (brit, McLaren) 1 kör h.
  10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 1 kör h.


Leggyorsabb kör: Kvjat, 1:26.948 perc
Pole pozíció: Lewis Hamilton (Mercedes)
A vb-pontversenyek állása 5 futam után (még 16 van hátra):
Pilóták:
  1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 100 pont
  2. Räikkönen 61
  3. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 57
  4. Vettel 48
  5. Ricciardo 48
  6. Verstappen 38
  7. Massa 36
  8. Bottas 29
  9. Kvjat 22
  10. Romain Grosjean (francia, Haas) 22
  11. Sainz Jr. 12
  12. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 8
  13. Perez 8
  14. Kevin Magnussen (dán, Renault) 6
  15. Nico Hülkenberg (német, Force India) 6
  16. Button 3
  17. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 1


Csapatok:
  1. Mercedes 157 pont
  2. Ferrari 109
  3. Red Bull 94
  4. Williams 65
  5. Toro Rosso 26
  6. Haas 22
  7. Force India 14
  8. McLaren 12
  9. Renault 6



Forrás: MTI
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 05:09
    Permalink

    Christian Horner zseniális döntése volt a Verstappen-Kvjat csere, nagyon ígéretes a holland ifjonc. Remélhetőleg nem üt majd az anno sok balhét okozó apjára, Josra. Kedvenc húzásom volt tőle, amikor 2001-ben az őt lekörözni készülő és a versenyben vezető Montoyát ütötte ki:)

    [url]https://www.youtube.com/watch?v=-fIXiuEyiNU[/url]

    Jó páros lesznek szerintem a személyes kedvencemmel, Ricciardóval.

Vélemény, hozzászólás?