Előzés közben élőzött – kilenc ember életébe került ez

Facebook Live adással volt elfoglalva a ceglédberceli tragédiát okozó sofőr

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Tegnap délután súlyos frontális baleset történt a 4-es főúton Ceglédbercelnél. Egy román kisbusz előzés közben ütközött egy szabályosan szemből érkező homokszállító teherautóval. Mindezt Facebookon élő közvetítésben adta.


Döbbenet, az emberi butaság netovábbja okozta kilenc ember, köztük a józan belátásúnak csöppet sem nevezhető sofőrét is. A tegnap délután a hírek szerint Szlovéniából Románia felé tartott román rendszámú és a Maros megyei Désfalváról (Deaj) származó utasokat szállító, legalább 15, de akár 28 éves Volkswagen Transporter frontálisan ütközött egy homokszállító kamionnal. A kisbuszban utazó kilenc személy kivétel nélkül belehalt az ütközésbe, míg a jóval nagyobb tömeget képviselő teherautó sofőrje kisebb sérüléseket szenvedett csupán.
Hirdetés

Az előzés közbeni baleset pikantériája, hogy arról maga a sofőr készített élő felvételt. Előzés közben tehát nem az útra, hanem telefonjára figyelt, vélhetően a videójára érkező kommenteket nézte, ezért a felvétel végén a telefon kameráján keresztül, a videón is látható szemből érkező teherautót csak az utolsó pillanatban vette észre. Ez került az ő és még 8 másik ember, 6 további férfi és 2 nő életébe.
Az alábbi, elsőként az Adevarul bukaresti napilap internetes oldalán, majd több más romániai és hazai portálon is közzétett felvételen látszik, hogy a sofőr önmagát is filmezi, majd a telefonja kameráját az út felé fordítja, és egy egyenes útszakaszon egy kisbusz valamint egy teherautó előzésébe kezd. Jól látható, hogy jön szembe a piros fülkéjű teherautó, de a sofőr semmit sem próbál tenni azért, hogy elkerülje az ütközést. A sajtóba a felvételnek egy olyan változata került, amelyen a minden bizonnyal sokadjára lejátszott közvetítést nézi és román nyelven kommentálja egy férfi, miközben a háttérben zene hallatszik. Ő állapítja meg, hogy a sofőr bizonyára azért nem figyelt az útra, mert az előzés közben olvasta az élő közvetítéséhez fűzött kommentárt.
Mint az az MTI beszámolójából kiderült, a román külügyminisztérium kedden késő este közölte, hogy az áldozatok nagy számára való tekintettel a holttestek hazaszállításának a költségeit a minisztérium sürgősségi alapjából fedezik. A borzalmas tragédia kapcsán talán mindenkiben tudatosul, hogy menet közben nem szabad a telefonunkra figyelni, azt csak álló autónál (a KRESZ szerint a forgalomban részt véve csakis vasúti átkelő piros jelzésénél várakozva) szabad kezünkbe venni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.05.23. at 11:18
    Permalink

    Még talán épp be tudott volna menni a Transit és a billencs közé… Azért egy ilyen videót nem lehet borzongás nélkül végignézni, borzasztó. Kis hazánk kevés ésszel rendelkező kommentelői persze más oldalakon már a román rendszámból kiindulva rögtön fortyognak…

    • 2018.05.23. at 11:56
      Permalink

      Aki jár a 4-es úton azoknak ismerős a nemcsak a szabályokat de a józan észt is figyelmen kívül hagyó román rendzsámos autók.

      Tipikus szitu amikor esőben előznek ilyen tragacsok sebességhatáron mozgó (kb a szabályosan megengedd leganygpobb sebeséggel közlekedő) autókat, miközben platón húznak még egy roncsot, vagy egyszerűen a magyar utakon élik ki a kisebbségi komplexusaikat…

      Az ilyen értelmetlen kreténségek amik leginkább kliverik a biztosítékot, ezek ellen a Trafi nem sokat ér, pedig lenne mit ellenőrizni…

      • 2018.05.23. at 12:28
        Permalink

        Látod, Zöldike, már megint ideológiákkal dobálózol. Egyszerűen nem tudsz olyan kommentet írni, amiben nincs legalább egy. És ez ellen kardoskodsz. A hiteltelenség csúcsa vagy. A magyar meg természetesen sosem hibázik, mindenható, tévedhetetlen nép, akinek jogában áll más nemzetek sofőrjeit kritizálni, mert itt vannak a legtutibb vezetők. Oh wait… 🙂

        • 2018.05.23. at 14:08
          Permalink

          Ez nem vezetői tudás kérdése hanem a szabályok betartásé.

          Évente párszor utazom a 4-es vagy a 4+42-es úton és az “események” (bátor előzések (amikor előre tudod hogy nincs helyed visszamenni), nyomulás-rámászás levillogás) többségében nem magyar autósoktól látom, ezek többsége a román határ felé tart akár német akár soanyol rendszám van az autóján.

          Magyar sofőrök nagy részét észhez térítette az objektív felelősség, korábban engem is rendszeresen hozott össe a sors magyar rendszámos idiótákkal, ezek nagy része kihalt 2008 óta, eltekintve pár kivételt (pl Balaton péntek délután).

          Tudod mi a legviccesebb? Átmentem Nagyváradra és ott a román rendszámos autók sofőrjei úgy közlekednek mint a kisangyal, sőt kb mindenki, rendszámtól függetlenül. Két nap alatt egyetlen gyorshajtót vagy szabálytalan közlekedőt nem láttam. Úgy tűnik, Ezek mind nálunk élik ki a frusztrációjukat.

        • 2018.05.23. at 15:21
          Permalink

          csalfa román vagy vagy mi? 😀 ha 10esetből 8 magyarokhoz kötődne , nem románokhoz, akkor megérteném a magyarozásod, de nagyjabol pont forsditva van az arány, az athalado/transit utvonalakon. Nem értem a rendőrséget miert nem bunteti rommá őket……

          • 2018.05.23. at 15:25
            Permalink

            Nem költséghatékony…

            Pár hónapja lefotóztak a németeknél. Nem vagyok rá büszke, és nem is akarom kimagyarázni.

            Küldtek egy szép levelet lefordítva és egy csekket 10 (tíz) eurós összegről. Figyelmeztetés megvolt, pedagógiai hatás megvolt, és elkerülték annak látszatát is hogy az egész arról szólna hogy az átutazókat lenyúlják…

            Én pedig azóta jobban figyelek az ilyen szituknál.

          • 2018.05.23. at 16:47
            Permalink

            Ez a “10-ből 8” ilyen hasraütésen alapuló Bezzenev-statisztika, ugye? 🙂 Azt már jól ismerjük… Nem szoktál újságot olvasni, híradót nézni? Rengeteg baleset kapcsán utólag írják, mondják, hogy a kiváltó ok ez volt: “…a sofőr átsodródott a szemközti sávba és frontálisan ütközött…” Vélhetően nagyon sokan babrálják a telót vezetés közben, csak ez sosem derül ki. Amúgy miért menne át egy sofőr a szemközti sávba? Nyilván valami mással van elfoglalva(a telóján matat, a rádió gombját tekergeti vagy az infotainment érintőjét nyomkodja, stb.), persze gyakori az elalvás vagy a rosszullét is.

          • 2018.05.24. at 11:25
            Permalink

            Kb le is lehetne szűkíteni a kört M1-M5-M3 és a 4-es útra. Oda lehetne vezényelni a rend őreit, nem gondolom hogy minket ez zavarna, ha lépten nyomon traffi lenne, vagy az út szélén dekkolnának.

        • 2018.05.24. at 11:20
          Permalink

          Sajnos most, zöldikének igaza van, miután én is járom a 4-es utat én is tapasztalatból beszélek. Nem normális ahogy mennek akár futóval akár szimplán, de a tréleren vontatás az autópályákon az is szép mutatvány, ott sincs betartva a sebesség. Persze lehet mondani, hogy bla bla mi is csibészkedünk, na de az arányok.

        • 2018.05.24. at 14:01
          Permalink

          Ne terelj már csalfa 😀 először is , válaszolj már arra az egyszerű kérdésemre 😛 annyira azért tudsz magyarul fogadni mernék 😀 😀
          másrészről, nézek sok mindent és ráadásul még kommenteket is, de az én statisztikám biztos vagyok benne, hogy relevánsabb mint a tiéd 😛 de akkor mutass hivatalos statisztikát, hogy ezeken az útvonalakon a magyarok több balesetet okoznak pl. mint a románok. Ne mondd, hogy csak kamuzok,meg erőszakoskodok stb. szóval megadom a lehetőséget.

          emellett, nyilván itthoniak is qva sokat baleseteznek, de ennek okán, ne nézzük már el a többi szabálytalanságot….

  • 2018.05.23. at 17:41
    Permalink

    A tágabb családban volt egy ilyen baleset, egy Spanyolországból hazatartó román keresztbe állt előttük a 4-esen, a gyerekeket helikopterrel vitték Debrecenbe (serencsére felgyógyultak), a románokon nem lehetett segíteni.

    A baleset oka klasszik bealvás volt, de azon az úton közlekedve sugárzik a feszültség, (türelmetlensége és agresszivitás) a közlekedőkben. Aki Spanyolországból vagy Angliából napok óta úton van, az már nagyon szeretne haza érni, ugyanakkor az út leglassab szakaszához ér. Persze még egy alvás vagy a kényelmesebb M3-as+42-es már nem fér bele nekik.

    Ez akkor igazán pregnáns amikor nagy vendégmunkásszezon van persze. Ezen nincs mit találgatni, egyszer prábláld ki a 4 est ilyenkor (pl húsvét előtt keletre vagy utána nyugatra).

    A másik ilyen gócpont a szentgotthárdi átkelő utáni szakasz ott meg a balkáni népek szoktak meredek dolgokat csinálni. Ha nem látom saját szemmel nem hiszem el hogy a kamiont előző autót a padkán egy másik autó (harmadikként) megelőzi (előtte ilyet sztorikból már ismertem a 4-esről amúgy).

    Ha a pénteki balatoni közlekedés lesz a téma, hidd el nem az átutazó külföldieket fogom froclizni, de egyszer próbéld ki a 4est csúcsszezonban és megérted mire gondolok.

Vélemény, hozzászólás?