Pénteken debütál az új Mercedes-Benz A-osztály

Február 2-án érkezik a Mercedes kompaktjának új generációja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Vége a találgatásnak. A német gyártó bejelentette: február második napján rántják le a leplet az új A-osztályról. A nagyközönség bő egy hónappal később Genfben láthatja.


Sok-sok álcába bújt kémfotó látott már napvilágot a Mercedes-Benz új generációs A-osztályáról. Ezúttal már egy lepel nélküli, de már árnyékba bújtatott gyári fotón láthatjuk a német kompaktot, pénteken viszont mindenre fény derül. Egyelőre az orr rész rajzolódik ki leginkább, amely meglehetősen agresszívra sikerült. A méretes alsó légbeömlők és az L alakú morcos szemöldökök az új CLS-re emlékeztetnek. A jelenlegi információk alapján akár 11 különböző motor is bekerülhet a kis Mercibe.
Hirdetés

Hét benzinesről és négy dízelről szólnak a pletykák. A belépő szintet a Renault-Nissan-Mitsubishi trióval közösen fejlesztett 1,3 literes képviseli majd, ezt követi az 1,5 literes, a kínálat csúcsát pedig 2,0 literes egységek alkothatják. A 400 lóerős AMG A 45 alatt egy kevésbé morcos AMG A 35 is megjelenhet a palettán. Idő közben a fenti fotó mellett egy videót is közzé tett a gyár, hogy még tovább csigázza az érdeklődőket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?