Újra támad az Audi-klón

Felfrissül a SEAT Exeo és Exeo ST

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A SEAT Exeo limuzin és kombi frissítése láttán úgy tűnik, a spanyoloknak nem sok kedvük volt a kötelező gyakorlathoz. Nem is vitték túlzásba a dolgot.


Mivel a SEAT régóta nem dúskál fejlesztésre költhető euró százmilliókban, középkategóriás modelljüknél egyszerűen átvették a konszernrokon Audi korábbi, B6 jelű A4-es limuzin és kombi változatát, méghozzá az A4 Cabriolet sportosabb, kerek szellőzőket alkalmazó műszerfalával. Az autó elejét és hátulját a spanyolok saját arculatukhoz igazították, a négykarikás emblémákat S betűkre cserélték, és hipp-hopp, már készen is volt az Exeo, illetve az A4 Avantból lett Exeo ST kombi. Az üzleten mindkét fél nyert, az Audi elsősorban presztízsértéket, hogy lám, amit ő már kidob, az egy szinttel lejjebb még komoly értéket képvisel, a SEAT pedig megkapta az A4 komplett gyártósorát, a kiforrott technikát, és vele együtt a jó minőséget.

Az idei Frankfurti Autószalonon szolid sminkkel lesz látható az Exeo, ugyanis eljött a kötelező ráncfelvarrás ideje. Tény és való, a tervezők nem szakadtak meg a munkában, az új, méhsejt-mintázatú rácsozattal kialakított hűtőmaszk mellett említhető a korszerű bi-xenon fényszóró, integrált LED nappali menetfénnyel, továbbá vadonatúj mintázatú 17 és 18 colos könnyűfém felniket is kínál a gyártó. Belül a kormányt cserélték le, és újrakárpitozták az üléseket. A motoroknál a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mérséklése volt a cél, teljesítménycsökkenés nélkül. A 2,0 literes, 120 és 143 lóerős TDI dízeleknél kilométerenként átlagosan 7 grammal mérséklődött a szén-dioxid termelés, ez a limuzinnál 129, a kombi ST-nél pedig 132 g/km értéket jelent, 5,2, illetve 5,3 l/100 km kombinált fogyasztással. A 2012-es modellévtől újdonság lesz az Exeo ECOMOTIVE, amely start-stop rendszerrel még kedvezőbb fogyasztást, valamint 120 g/km alatti szén-dioxid kibocsátást tud majd felmutatni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?