Megújította a platós D-MAX pickupot az Isuzu

Felfrissült az Isuzu D-MAX pickup

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új motorok, gazdagabb felszereltség és szélcsatornában optimalizált kasztni jellemzik a Thaiföldön gyártott pickup második generációját.

Még szeptember végén, Thaiföldön mutatták be először az Isuzu D-MAX felújított változatát, és most Tokióban is prezentálta az Isuzu a kívül-belül átszabott modellt.
Az autó utastere és karosszériája a Chevrolet Colorado testvérmodellből származik, de a cég saját fejlesztésű i-GRIP padlólemezére épül, és ennek köszönhetően 42 százalékkal erősebb, mint elődje. Háromféle motorral kerül forgalomba: a 2,5 literes turbódízel kapható 115 illetve 136 lóerős teljesítménnyel, míg a háromliteres csúcsmotor 177 lóerőt mozgósít, 380 Nm-es nyomaték mellett. A motorok teljesítik az Euro V-ös előírásokat, ötfokozatú kézi vagy automata váltóval kaphatók.
Hirdetés

A két- és négykerék-hajtással kapható típus utóbbi változatait Rodeóról V-Cross névre keresztelték át, a kapcsolható összkerék-hajtás 2WD, 4WD és felezővel ellátott 4WD módokban használható. Formai szempontból szélcsatornában optimalizálták a Space Cab és Crew Cab kivitelekben kapható autót. Felszereltsége is gazdagodott, opcióként kapható hozzá a tetőbe épített Exciter hangrendszer, i-GENii navigációs rendszer, a parkolást irányvonalakkal segítő tolatókamera és első parkolássegítő. Biztonsági felszereléseit elektronikákkal bővítették, az ABS, az elektronikus fékerő-elosztó, a kipörgésgátló és a menetstabilizáló rendszer mellett két légzsák is óvja az utasok biztonságát.
A Chevrolet Coloradóval együtt Thaiföldön gyártott D-MAX S, L, Z és a csúcsot képviselő Z Prestige kivitelekben lesz megvásárolható, természetesen már csak jövő évben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?