Kár, hogy mi nem kapunk a megújult Toyota Tacomából

Felfrissült Észak-Amerika egyik népszerű pickupja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sajnos csak Észak-Amerikában forgalmazzák a Toyota legnagyobb platósát, amelyet most kicsit gatyába ráztak, hogy frissen vegye fel a harcot a konkurenciával.

A Ford F-150 sikere láttán nem csoda, hogy mindenki megpróbálkozik a saját pickupjával az észak-amerikai piacon. A Toyota hasonló méretű platósa a Tacoma , amit munkagépként és sportos életmódautóként is hazavihetnek az ügyfelek. Annak érdekében, hogy ne maradjon le a piaci versenyben, apróbb ráncfelvarrást kapott. Megújult a hűtőmaszk rajzolata, illetve LED-es fényszóró jelent meg az autó orrán, valamint a hátsó lámpák is újak. A TRD (Toyota Racing Development) ismét kezelésbe vette a típust, aminek három kimondottan sportos modell lett az eredménye. A TRD Sport, a TRD Off-Road és a TRD Pro egyedi megkülönböztető jegyekkel csábít, de a krómmal gazdagon díszített, csúcskivitelű Limited verzió is látványosabb lett.
Az utastérben is haladtak a korral. A Tacoma az egyik első olyan Toyota modell, amelyet Apple CarPlay, Android Auto és Amazon Alexa funkciókkal egyaránt felvérteztek. Emellett nagyobb méretű érintőképernyő jelent meg a középkonzolon, alapfelszerelés lett a dupla USB-töltőaljzat, a Bluetooth és USB-adatkapcsolat, a műholdas rádióvevő és a tolatóradar. Opcióként pedig vezeték nélküli okostelefon-töltő aljzatot, fűthető bőrülést, nyomógombos motorindítást és kétzónás klímaberendezést kínál még a gyártó. Továbbá vastagabb ajtótömítések, többrétegű, zajszigetelő szélvédő és zajelnyelő tetőkárpit, illetve padlóborítás gondoskodik a komfortról. Biztonság terén szintén fejlődött a Tacoma. Megjelent az autóban a váratlan gyorsítást megakadályozó fékvezérlő rendszer. Szintén szériafelszerelés a Toyota Safety Sense biztonsági csomag, amely adaptív tempomatot, gyalogosfelismerő fékrendszert, sávelhagyást megakadályozó funkciót és automata távfényt is tartalmaz.
Hirdetés
A motorpalettán maradt a két benzinmotor. Az egyik 2,7 literes négyhengeres, 159 lóerővel a másik pedig 3,5 literes, V6-os 278 lóerővel, de később várható egy hibrid hajtáslánc is. Mivel komoly terepjáróként is használható, az extralistán szerepel a részlegesen önzáró vagy teljesen zárható differenciálmű, a kerekek előtti területet pásztázó kamera, illetve a TRD modellekhez strapabíróbb futómű alkatrészek. A kétféle platóhosszúsággal (187 vagy 154 cm) és tengelytávval (324 vagy 357 cm), nyújtott vagy duplafülkés kivitelben, hátsó- vagy összkerékhajtással kapható Tacoma kap még csillapítva lenyíló hátfalat, vagy akár zárható platófedelet, kétszintes rakfelületet, beépített rakományrögzítő rendszert, illetve a platón kialakítható, 120 voltos hálózati csatlakozót, hogy haszonjárműként is kielégítse a vásárlói igényeket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?