Elektromos VW Transporter a láthatáron

Félidős frissítéséhez elektromos változatot is kapott VW T6

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ABT tuningcéggel közösen fejlesztve, kétféle hatótávval jön a Volkswagen Transporter zöld változata.

Ősszel T6.1 néven érkezik a frissített Volkswagen Transporter. Kívül kisebb módosításokat végeztek: átrajzolták a lökhárítókat és a lámpákat (immár ledes nappali menetfénnyel), hogy a 2015-ben bemutatott modell jobban illeszkedjen a jelenlegi Volkswagen arculatba. Belül új kormányt kapott és itt is megjelent a más Volkswagenekből és Audikból ismerős digitális műszeregység 10,3 col méretben és az eddiginél nagyobb központi kijelző (9,2 colos) is érkezett. Az új fedélzeti rendszer képes a telefonnal vezeték nélkül kapcsolódni és már indukciós töltő is megtalálható a fedélzeten. A megújult infotainment SIM kártyát is tud fogadni, így elérhetővé vált a hangvezérlés és vész esetén segítséget is hív az autó.
Hirdetés
A rendelhető asszisztensek sora is tovább bővült: bekerült a táblafelismerő, az oldalszél asszisztens és a sávtartó is. A hidraulikus kormányszervót elektrohidraulikusra cserélték, melynek hozadéka az alacsonyabb fogyasztás mellett a Trailer Assist, mely segíti az utánfutóval manőverezést. A sofőrnek csak a tükörállító kapcsolóval kell kijelölnie az irányt és az autó magától képes beparkolni.
A motorok terén is történtek kisebb változások. A kétliteres dízelmotor teljesítményszintjei (84/102/114/150/204 LE) változtak, a frissítés utáni változatok 89/109/148/196 lóerős verziókban érhetőek el, az összkerékhajtás pedig csak a két erősebb gázolajoshoz rendelhető. A modellfrissítés legnagyobb újdonsága az elektromos változat. A Volkswagen az ABT Sportsline tuningcéggel együtt fejlesztett ki az e-Transportert, amely rögtön kétféle verzióban kerül majd a piacra: 78 kWh és 38 kWh akkumulátorkapacitással lesz elérhető, amellyel 400, illetve 200 kilométeres hatótávot ígérnek. A villanymotor teljesítménye a hírek szerint 112 lóerő lesz, az elektromos T6 menetdinamikai értékei még nem ismertek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?