Ütősebbnek reméltük a Ferrari első összkerekesét

Ferrari FF - itt az első 4x4-es Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sok-sok álcázott verzió után immár végleges formájával is bemutatkozott a Ferrari 612 utódja. Nem titkoljuk, jobb formát vártunk volna.


Régóta ígérgeti a 612 Scaglietti utódját a Ferrari s már tavaly kiszivárgott, hogy összkerékhajtású lesz az újdonság. Ma fény derült mindenre: a Genfi Autószalonon, márciusban bemutatkozó FF 4907 milliméteres hosszával, 1953 mm szélességével és 1374 mm magasságával alig nagyobb a 612-nél, ám már-már kombis farával beltere jóval nagyobb. Az FF elnevezés a Ferrari Four rövidítéséből ered, a márkától ez az első autó, ami kompromisszummentes négyülésesnek ígérkezik. Az utasoknak és a poggyászoknak egyaránt sok hely jut, a csomagtér alaphelyzetben is 450 literes, a hátsó üléstámlák ledöntésével pedig 800 literig hizlalható. A hajtás alapja V12-es, 6,3 literes, 651 lóerős, 683 Newtonméteres benzines. A hajtáslánc a Ferrari jövőbe mutatónak mondott, 4RM elnevezésű összkerékhajtása, mely a megszokott összkerékhajtási rendszereknél állítólag 50 százalékkal alacsonyabb tömegű, de egyéb részletei még nem ismertek. Meglehet, hogy a Ferrari már régóta ígért elektromos összkerékhajtásáról van szó, azaz az első kerekeket villanymotorok is hajthatják – ez azonban egyelőre csak találgatás.
Biztos azonban, hogy az FF 3,7 másodperc alatt gyorsulhat 100 km/órás tempóra, végsebessége 335 km/óra lehet, 15,4 l/100 km vegyes fogyasztása pedig csaknem negyedével szerényebb, mint a 612-é. Utóbbihoz a Californiából ismert Stop-Start-rendszer is jelentősen hozzájárul, a 360 gramm/kilométeres szén-dioxid emisszió a teljesítményekhez mérten kedvező. Az első és a hátsó kerekek között 47/43 tömegarányú FF adaptív lengéscsillapító-rendszerrel, kerámiatárcsás fékrendszerrel és sok egyéb ínyencséggel, várhatóan 300 ezer euró körüli, azaz mintegy 85 millió forintos alapárral várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 21:16
    Permalink

    Talán nincs is olyan messze, mint gondoljuk… 🙂 Oldalnézetben nem tűnik rossznak, nekem a hátulja kifejezetten tetszik, de szemből katasztrófa, torz és elnagyolt. Persze, élőben kellene látni ahhoz, hogy mérvadó vélemény fogalmazódjon meg az emberben.

Vélemény, hozzászólás?