A stoptáblánál akkor is meg kell állni, ha Lamborghinit vezetsz

Figyelmen kívül hagyta a Lamborghini a stoptáblát, csúnya bukás lett a vége

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elképesztő videót rögzített egy floridai lakos biztonsági kamerája. Egy Lamborghini fékezés nélkül közelített meg egy útkereszteződést, annak ellenére, hogy tisztán kivehető volt a stoptábla. A vétkes sofőr autóját egy kertes ház tetőszerkezete fogta meg.

A múlt vasárnap délután az egyesült államokbeli Florida államban történt balesetben ugyan senki sem sérült meg súlyosan, de az anyagi kár jelentős. A felvételeken jól kivehető, hogy a bérelt Urust vezető 24 éves férfi, William Dion McQueen Jr. fékezés nélkül közelíti meg nagy sebességgel az útkereszteződést, majd a szabályosan közlekedő Nissan SUV-nak ütközik. A baleset következtében a vétlen sofőr autójának az eleje tört össze, míg a Lamborghini a levegőbe emelkedett és egy kertes ház tetejének csapódott, majd a földet érés után kigyulladt.
Hirdetés
A szemtanúk a Miami Herald lap kérdésére elmondták, többen odamentek az Urus roncsához, a sofőr viszont bizonygatta, hogy jól van, és elfutott a helyszínről. A 24 éves férfi később maga hívta a rendőröket - miután az egyik ismerőse kórházba szállította - és a rendőröknek elmondta, hogy zavart és sokkos állapotban volt a baleset után, ezért menekült el és ezért nem emlékszik semmire a baleset előtti pillanatokról. Mind McQueen, mind a Nissan sofőrje komolyabb sérülések nélkül megúszták az esetet, ahogyan az érintett lakásban sem sérült meg senki, ám az ingatlan a keletkezett károk miatt lakhatatlanná vált. A hatóságok egyelőre semmilyen szankciót nem vetettek ki az Urus sofőrjére.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?