Fronthajtású Lexus limuzin a láthatáron, Európába is jön az ES

Flottavásárlók számára fejlesztett modellt hoz a Lexus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két hét múlva debütál az új Lexus ES. A fronthajtás limuzinról már van némi információ és néhány részletfotó is.


Április 25-én Pekingben és információink szerint Európában, egészen pontosan Brüsszelben egyszerre debütál az új generációs, a Toyota Avalonnal rokon, illetve az aktuális Toyota Prius és persze a C-HR-t is hordozó TNGA platformra épülő Lexus ES, ami így elődeinél könnyebb lesz. Az új, hetedik generációs modell ugyanakkor talán még érdekesebb azzal, hogy míg eddig a Lexus ES kizárólag Észak-Amerikában, Oroszországban és Kínában volt kapható, az új nemzedék igazi globális modell lesz. Hajtásláncai között megtalálható lesz a 3,5 literes V6-os benzines - nyolc fokozatú automata váltóval, ugyanakkor az eladások zömét, főként Európában a Camry, illetve a RAV4 2,5 literes benzinesen alapuló hibrid hajtása adja majd. Az sem kizárt, hogy az öreg kontinensen csakis hibridként fogják kínálni.
Az ES kapcsán kémfotók, illetve gyári részletfotó is fellelhető már. Utóbbin egyértelműen látszik az LS-re vagy akár az LF-1 Limitless koncepcióra emlékeztető, meg persze a márkára eleve jellemző orsós hűtőmaszk. A korábbi kémfotóból azonban többet tudhatunk meg az autóról, mint a hivatalos felvételből. Egyrészt szemmel látható a formai rokonság az új ES és a zászlóshajó LS között, ugyanakkor az is felismerhető, hogy míg az LS hűtőrácsának krómkerete szigorúan követi a maszk körvonalait, az ES hosszanti sávjai a felső peremen túlfutva, a gépházfedélben domborításként folytatódva adnak sportosabb, dinamikusabb hatást. A formai eltérés egyébként nem tűnik túl jelentősnek az Egyesült Államokban kapható aktuális ES-hez mérten.
Hirdetés

Az árak kapcsán ugyanaz várható, amit az USA-ban láthatunk: az ES csak hajszálnyit drágább a kisebb IS-nél, de jóval olcsóbb a vele méretben egy osztálynak tekinthető GS-nél, így az árharc alapján döntő flottavásárlók számára sokkal érdekesebb lehet, mint a GS. Utóbbira akár veszélyes is lehet, de bízunk abban, hogy a Lexus megtartja hátsókerékhajtású nagyautóját is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?